Magyar Szekuláris Egyesület

"Szabad egyház szabad államban, ez az én jelszavam" - jelentette ki Deák Ferenc, a reformkort majd a dualizmust is átszövő egyházpolitikai viták során, melyeknek végig meghatározó alakja volt. Fazekas Csaba történész értékelése alapján ő a "megteremtője és legnagyobb formátumú egyénisége a magyar liberalizmus egyházpolitikai hagyományainak, utóbbiban felfogása napjainkig meghatározó jelentőségű".

Deák magánemberként vallásos volt, bár Fazekas találó megfogalmazása szerint leginkább a modern "a maga módján hívő" kifejezés illik rá, templomba például nem járt, és a vallásgyakorlás külső, intézményes formáit feleslegesnek és haszontalannak tartotta. "Deákról pedig későbbi életéből is tudjuk, hogy noha szigorúan katholikus volt, a vallás formái iránt kevés hajlandóságot mutatott" - írja róla Ferenczi Zoltán is 1904-ben megjelent életrajzi kötetében. Beszédeiben Deák többször utalt arra, hogy nagyra értékeli az egyház kulturális és társadalmi szerepét, és hogy a vallást az erkölcs hordozójának tartja: "Nem a vallást kell a statusnak védelmezni. Az isteni vallás emberi védelemre nem szorult. Hanem a tiszta vallásosságot kell emelni és terjeszteni, mert ez a nép erkölcsiségének, s ez által a nemzet boldogságának legerősebb támasza." - hangzik el 1840. január 20-i beszédében.

Vallásossága mellett azonban Deák egész politikai pályafutása során liberális egyházpolitikát képviselt, melynek alapja az állam és az egyházak működésének teljes szétválasztása, az akkori európai gyakorlattól eltérő észak-amerikai mintára: "A szabad egyház eszméje s a vallások egyenjogúsága azt kívánja, hogy a hon minden polgára, bármely hitfelekezethez tartozzék is, szabadon élhessen saját vallásának tanításai szerint, ha azok az állam céljával nem ellenkeznek és mások hasonló jogait nem sértik." (1868. október 20.)

Bár a katolikus egyház eddig sikeresen elhárított minden világi kérdezősködést a gyermekmolesztálási botránnyal kapcsolatban, azonban Vatikán állam egy jogi képviselőjét január 16-án az ENSZ gyermekjogi bizottsága fogja meghallgatni az ügyben. Az eseményről és az idáig vezető útról szóló tudósítást az alábbiakban az El País mexikói újság internetes cikke alapján közöljük.

     Ferenc pápa megölel egy gyermeket a heti audienciája közben a vatikáni Szent Péter téren
     Fotó: Reuters

Pedofil papok áldozatai kérik a Vatikán felelősségre vonását

Egy olyan találkozó elé néz a Vatikán, melyre eddig még nem volt példa. Csütörtökön Genfben az ENSZ gyermekjogi bizottsága többek között azt fogja vizsgálni, hogy a Katolikus Egyház hogyan reagált a tagjai által elkövetett gyermekmolesztálási esetekben az elmúlt évtizedekben. Történelmi jelentőségű esemény előtt állunk: mindeddig egyetlen szervezet sem mert szembeszegülni a Szentszékkel.

Áldozatok, valamint az őket képviselő amerikai, mexikói és európai egyesületek éltek az alkalommal, hogy benyújtsák az egyeztetett, jól dokumentált panaszukat a pedofil botrányokkal kapcsolatban a genfi bizottságnak. Csak Mexikó (ahonnan a 169 panaszos és egyesület jelenik meg) több, mint 200 különböző esetet tud felmutatni, és követeli, hogy ezeket mint állami jogsértést vizsgálja az ENSZ. Ezt a bizottság egy különálló folyamat során lesz kénytelen elbírálni.

„Sok szerencsét az ENSZ-szel, Atyám!”, üzente valaki szombaton Coyoacán egykori papjának, Alberto Athiének. Athié hétfőn érkezett Genfbe, hogy találkozzon a bizottság tagjaival. Az atya akkor mondott le, amikor az általa megtett első feljelentések Marcial Maciel, a Krisztus Légiója Kongregáció alapítója ellen süket fülekre találtak, Mexikóban és Rómában egyaránt. Úgy véli, hogy az ENSZ most egyedülálló alkalmat kapott arra, hogy igazságot szolgáltathasson. „Felelősség terheli az egyházat, hiszen bizonyítékok szólnak amellett, hogy a legmagasabb pozíciókból is leplezni próbálták a pedofil eseteket, és így csak megsokszorozták, meghosszabbították ezeket az ügyeket” - nyilatkozta Athié.

A Genfbe vezető út már 1990-ben kezdődött, amikor a Szentszék, mint állam aláírta a Gyermekjogi egyezményt. A megállapodás arra kötelezi azt aláírt feleket, hogy minden öt évben jelentést tegyenek arról, hogy az adott ország milyen sikerrel tartja be a meghatározott cikkelyeket. A Vatikán mindeddig arcátlan módon elmulasztotta ezeknek a beadását: 1995 és 2011 között egy jelentést sem tettek, annak ellenére, hogy addigra javában tombolt a pedofil botrány. „A már beadott dokumentumokban sem esik szó egyszer sem szexuális zaklatásról.” - tette hozzá Athié.

A bizottság júliusban ragadta meg a lehetőséget, hogy a történelem során először számon kérje a Katolikus Egyházon a mulasztásait. Genf többek között részletes információt kért a „lelkészek, szerzetesek, apácák és más vatikáni posztokat betöltők szexuális bűncselekményeiről”. Decemberi nyilvános válaszában a Vatikán egyáltalán nem hivatkozik konkrét esetekre és azt állítja, hogy a vizsgálat csak azokra az országokra tartozik, ahol az adott esetek történtek. „Amikor a Szentszék jóváhagyta az egyezményt, azt nem a világ katolikusainak nevében tette. A Katolikus egyház minden tagját csak a saját országának törvényei kötik” - áll a dokumentumban.

A magyarázkodás nem győzte meg az áldozatokat, akik közül sokan évek óta küzdenek, hogy bebizonyítsák, hogy az egyház aktívan igyekszik eltussolni a berkein belül történt szexuális bántalmazásokat, ahelyett, hogy bármit tennének az azt elszenvedőkért. A jelenleg is tartó botrány csak a múlt évtized legelején tört ki, egy egyesült államokbeli oknyomozó riport folytán, de az intézményen belül régóta szó esik a bántalmazásokról. 1962-ben a Katolikus Egyház minden tagja azt a határozott utasítást kapta, hogy kiátkozás terhe mellett köteles hallgatni minden molesztálási ügyről, amely szabály 2011-re lényegében változatlan maradt: egy szót sem a szexuális zaklatásról.

A mexikói dokumentumok különös hangsúlyt helyeznek a Krisztus Légiójának vezetőjére: „Maciel esetében sokkal nyilvánvalóbb volt az ügy eltussolása, hiszen maga II. János Pál avatkozott közbe” - mondta Athié, kiemelve, hogy hagyományosan a pedofil papokat általában csak „áthelyezték, a botrány elkerülése végett”. A Genfnek benyújtott iratokban azt is követelik, hogy azonnal állítsák le a volt pápa szentté avatásának folyamatát.

A jelenlegi pápa, Ferenc trónra lépésekor azonnal szembe szállt a pedofília problémájával, mivel felállított egy különleges vatikáni bizottságot. Az ENSZ-vizsgálat megállapításai 2014. január 31.-én kerülnek nyilvánosságra.

Fordítás: Magyar Szekuláris Egyesület

Az ENSZ meghallgatás előzetes anyaga az érdeklődők számára ITT érhető el

William J. Sutherland, a Cambridge-i Egyetem zoológia professzora, David Spiegelhalter, szintén a Cambridge-i Egyetem matematika professzora és Mark Burgman, a Melbourne-i Egyetem botanika professzora 2013. november 21-én jelentették meg alábbi cikküket a Nature c. folyóirat 503. számában:

Ez a lista segíteni fogja a nem tudósokat a tanácsadók kikérdezésében, és abban, hogy megértsék a bizonyítékok korlátait, állítja William J. Sutherland, David Spiegelhalter és Mark A. Burgman.

Évtizedek óta ismételgetett közhely, hogy a politikai döntéshozatalban szükség lenne a tudomány erőteljesebb bevonására. A politika területén azonban komoly problémát jelent a tudományos eredmények használata – az energetikától kezdve az egészségügyön és környezetvédelmen át az oktatásig.

Egy lehetséges megoldás lenne, ha több tudóst bátorítanánk arra, hogy vegyenek részt a politikában. Bár ez dicséretes, irreális azt várni, hogy a tudósok lényegesen nagyobb mértékben fognak szerepet vállalni a politikában. Egy másik megoldási lehetőség az lenne, hogy kiterjesszük a vezető tudományos tanácsadók szerepkörét, növeljük a számukat, elérhetőségüket és részvételüket a politikai döntéshozatali mechanizmusokban. Azonban egyik megközelítés sem számol a probléma alapjával, vagyis a parlamenti képviselők jelentős részének tudományos képzetlenségével, tudatlanságával. 

Talán tanítsuk tudományra a politikusokat? Ez egy vonzó ötlet, de melyik elfoglalt politikusnak van erre ideje? A politikacsinálók a gyakorlatban szinte soha sem olvasnak tudományos tanulmányokat vagy könyveket. Az aktuális napi kutatási területek eredményeit – mint például a mitokondriumcsere, szarvasmarha TBC vagy a nukleáris tüzelőanyag ártalmatlanítása – tanácsadók vagy külső szakértők, lobbisták magyarázzák el nekik. És csak nagyon ritkán fordul elő, ha egyáltalán, hogy egy nagy mintán elvégzett, elegánsan megtervezett, kettős vak, randomizált, megismételt, szabályozott kísérlet félreérthetetlen eredménye eldönt egy politikai kérdést.

Kép forrása: Understanding Science

Kodácsy Tamásnak, a Károli Gáspár Református Egyetem egyik legnépszerűbb oktatójának, 2004 óta tartó egyetemi lelkészi kinevezését 2013. december 31-i hatállyal visszavonta a Magyar Református Egyház Zsinatának Elnöksége. A visszavonó határozat nem tartalmaz indoklást. A sokak által az egyetem egyik legszimpatikusabb, legkarakteresebb, leggerincesebb oktatójának tartott Kodácsy Tamás kirúgása kapcsán közöljük Jakab Attila vallástörténész írását.

Ha az illető képzett, tehetséges, teszi a dolgát, és esetleg még népszerű is, akkor a mai Magyarországon erre a „jutalomra” számíthat: 

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2013/12/28/pastor-sacked-without-justification-kodacsy-tamas-kirugasa-a-karolirol/#comments

Tamást sajnálom, és együtt érzek vele. Története azonban eklatáns bizonyítéka annak, hogy a munka alapú magyar nemzeti-keresztény társadalomban tényleg nincsen semminek értéke; az egy seggnyaláson és szolga-/jobbágylelkű meghunyászkodáson kívül. Ez minden sikeresen felívelő karrier (vasbeton) alapja. A jutalom és a büntetés kb. egy kategória. Mert a tobzódó önkény és középszerűség korszakában mindig akad egy nemzeti „valaki” (= nemzetközi senki), aki az embert szálkaként érzékeli a saját szemében. Onnantól kezdve pedig egyetlen életcélja darabokra törni a szálkát! Csak remélni merem, hogy ez Tamás esetében nem fog sikerülni; hogy nem hagyja magát bedarálni a Rendszerbe!

Azt is világosan kell látni, hogy itt a pozícióit féltékenyen őrző, a versenytől és megmérettetéstől zsigerileg iszonyodó jobb és baloldali „elit értelmiség” a színfalak mögött békés együttélésben/együttműködésben osztja a pénzt, a fegyvert, a paripát. Aki nem simul bele a langymeleg iszapba, azt közös megegyezéssel egyszerűen megpróbálják kinyírni.

Miközben szétrohad az ország, azért folyik az élet-halál harc, hogy ki maradhat meg végsőkig a húsosfazék mellett, ahol már csak lé van, hús alig; ki olthatja majd le a villanyt. Azért lehet mindent elművelni a felsőoktatással, mert ott csak individuális életstratégiák vannak. Azért kell halálig megmaradni az egyetemi és akadémiai rendszerben, megőrizni ott a befolyást, mert sokaknak nincs életműve, nincs kutatási területe, nem tud mit kezdeni a felszabadult idejével, és iszonyodik a semmibe hullástól. A Magyar Tudományos Művek Tárának nincsen semmiféle gyakorlati jelentősége. Egy valamire azonban kiválóan alkalmas: pőrére vetkőzteti a magyar szellemi „elitet”. Közel 25 évvel a rendszerváltás után ugyanis már nem magyarázat semmire, hogy a Kádár rendszerben esetleg neki nem lehetett publikálni! Egyben megvilágítja a befutott életpályákat, sikeres karriereket is. Pl. hogyan jut el valaki a vulgármarxizmustól (1980-as évek) a Horthy korszak egyházi antiszemitizmusának megmagyarázásáig és mentegetéséig (2013-ban)!

Tudatában kell lenni annak, hogy azzal a társadalommal és országgal, ahol nincs humán tudomány és humán tudástermelés, bármit el lehet művelni. Csak körül kell nézni (pl. Észak-Korea, Szaud Arábia), illetve visszamenni az időben. Nyugat Európa fejlődését és Közép-Kelet-Európa elmaradottságát az egyetemek történetéből is le lehet vezetni.

Ezekkel a gondolatokkal vágjunk neki az Új Esztendőnek, és tudatosítsuk: ami Tamással történt, az bármikor bárkivel megtörténhet – és nap, mint nap meg is történik, mert ebben az elbukott szabadságharcaira és forradalmaira oly büszke magyar társadalomban mára alig maradt tartás. Ez a meztelen valóság! A magyar reformátusoknak, akik oly büszkék a reformációra, azon kellene elgondolkodniuk, hogy nem érett-e meg már nagyon az idő arra, hogy megreformálják magukat. Ezt nekik belülről kell megtenni, mert senki nem teszi meg helyettük kívülről. Lehet emlékezni az egykori gályarabságra eladott prédikátorokra, de mi maradt mára az ő példamutató tartásukból? Semmi!

Tamás esete lehet a csepp, ami kiboríthatja a bilit; vagy a hab a tortán, amit kéjes mosollyal és megnyugvással tovább lehet nyalogatni, annak tudatában, hogy az elsilányulás lejtőjén sikerült egy kicsikét lejjebb gurulni.

Jakab Attila, vallástörténész

Egy furcsa "vallási" kisebbség, a nem hívők (ateisták, agnosztikusok) egy képviselőjével készített a Civil Rádió interjút a karácsony kapcsán. Talán egy kis érdekességül szolgálhat mindenkinek. A keresztények sokszor szólalnak meg ebben a témában, de érdemesnek tartottuk, hogy hangot adjunk azoknak is, akik az ünneplésben ugyan osztoznak velük, de annak tartalmát talán kicsit máshogyan látják.

Az interjúban többek között olyan kérdésekre kaphatunk választ, hogy mi a karácsony eredete, és mióta ünnepeljük; mely évszakban született Jézus - ha egyáltalán létezett; szerepel-e a karácsony a Bibliában; minden keresztény megünnepli-e a karácsonyt; hogyan ünneplik - ha ünneplik - az ateisták; énekelnek-e a nem hívők vallási eredetű dalokat; vannak-e ateista karácsonyi tradíciók, és végül Tim Minchin egyik dalát is meghallgathatjátok.

Boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Az International Humanist and Ethical Union idén kiadott jelentésében a világ összes országát elemzi a vallás és az állam viszonyában. Az egész elképesztő adat mellett - miszerint 13 országban halálbüntetés járhat az ateizmusért - Magyarországot a második legsúlyosabban diszkriminatív kategóriába sorolja, ahol a Parlament dönt az egyházak státuszáról (nem jogi, hanem szubjektív, politikai alapon, indoklás nélkül), ahol az állam több száz millió dollárral támogatja az általa favorizált egyházakat, és ahol az oktatási reformban az állam (az adófizetők) által finanszírozott hittanoktatás is szerepet kapott, sőt világi oktatási intézmények tucatjai kerültek át "önként" egyházi fenntartókhoz. A teljes szöveg magyar fordítását az alábbiakban közöljük.

Az Alkotmány és a többi törvény biztosítja a lelkiismereti, vélemény és vallásszabadságot, valamint a véleménynyilvánításét és a gyülekezési jogot is. Azonban sok új törvény és alkotmánymódosítás, melyeket a 2010-ben megválasztott kormány alkotott, kérdésessé teszi, hogy a későbbiekben ezen jogok meddig és mennyire élveznek majd védelmet. Habár az állam formálisan szekuláris, a főbb keresztény egyházak jelentős, több száz millió dollár kormányzati támogatásban részesülnek.

Az alkotmány biztosítja a gondolat, lelkiismeret és a vallás szabadságát, beleértve a vallás megváltoztatásának a szabadságát is. Az alkotmány elválasztja az államot az egyháztól és megállapítja az egyházak önrendelkezését, valamint azt is, hogy az állam együttműködik az egyházakkal a közösségi célok elérésében.

A büntető törvénykönyv kiegészítése A lelkiismereti és vallásszabadság megsértéséről leszögezi, hogy "Aki mást lelkiismereti szabadságában erőszakkal vagy fenyegetéssel korlátoz, vallásának szabad gyakorlásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." Gyűlöletre való nyilvános buzdítás bármely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport ellen bűncselekménynek minősül, és három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. (Ezek a korlátozások - úgy tűnik - gyakorlatilag nem tiltják az istenkáromlást, és nem akadályoznák meg a valláskritikát.)

Az ős-SZDSZ-es gyökerű vatikáni háttérhatalom turbó fokozatba kapcsolta a komprádor-pénzszivattyút kis hazánk kifosztására. Valószínűleg valami ilyesmit írnánk, ha Bogár László lennénk, de nem vagyunk azok. Mindazonáltal arra az öldöklő, pengeéles vitára fenemód kíváncsiak lennénk, amely során Semjén Zsolt, a katolikus egyház lándzsahegye halált megvető bátorsággal védte a magyar emberek érdekeit Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal, a pápai állam régi-új Moszkvájának képviselőjével szemben. "Továbbá azt álmodtam, hogy két macska voltam és játszottam egymással."

Magát az eredeti Vatikáni szerződést, a nagy taktikus hírében álló szocialista miniszterelnök, Horn Gyula kötötte 1997. június 20-án az Apostoli Szentszékkel, mely megállapodást a Magyar Köztársaság az egyenlő bánásmódra hivatkozva a többi egyházra is kiterjesztette. A csak 1999-ben ratifikált megállapodás rögtön a támadások kereszttűzébe került, mivel számos ponton ellenkezett az állam és egyház szétválasztásának elvével, bár közel sem annyira, mint a jelenlegi módosítása.

„Öld meg Buddhát”, tartja az ősi köan. „Semmisítsd meg a buddhizmust”, fogalmazza át Sam Harris, a The End of Faith (A hit vége) című könyv szerzője, akinek véleménye szerint a buddhizmus filozófiai szemléletként és életvitelként sokkal hasznosabb lenne az emberiségnek, mint vallásként.

Lin-csi, egy kilencedik századi zen mester állítólag a következőt mondta: „Ha Buddhával találkozol az úton, öld meg!”. Mint a zen tanítások nagy része általában, ez is túlontúl becsapós, agyafúrt, de értékes mondanivalóval szolgál: Buddha vallási imádat tárgyaként való tisztelete a tanításoknak lényegi mondanivalójával megy szembe. Mérlegelve, hogy mit is adhat a XXI. század világának a Buddhizmus, azt javaslom, vegyük komolyan Lin-csi figyelmeztetését. Mint Buddha tanítványai, szakítanunk kell a buddhizmussal.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a buddhizmusban nincs semmi, ami a világ hasznára válna. Bizton mondható, hogy a buddhista hagyomány egészében véve a leggazdagabb forrása a meditatív bölcsességnek, amit eddig bármely kultúra létrehozott. Egy olyan világban, amit már oly rég terrorizálnak a különböző testvérgyilkos égi istenségeken alapuló vallások, a buddhizmus felemelkedése egy sokak által üdvözölt fordulat lenne. Azonban ez nem fog megtörténni. Nincs okunk feltételezni, hogy a buddhizmus vetekedni tudna az agresszíven térítő kereszténységgel vagy iszlámmal – és nem mintha kéne neki.

Buddha bölcsességét jelenleg a buddhista vallás sajátítja ki. Még a nyugati világban is, ahol tudósok és buddhista gondolkodók együtt vizsgálják a meditáció agyra gyakorolt hatásait, a buddhizmus továbbra is csak egyházi vonatkozásban létezik. Míg relatíve szabadon állítható (ahogy azt sok gyakorló buddhista is vallja), hogy „a buddhizmus nem vallás”, a legtöbb buddhista mégis így gyakorolja világszerte – pontosan olyan naivan, alávetetten és babonásan, mint az összes többi hívő. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a nem buddhisták is csak egy vallásként – méghozzá hamis vallásként – tekintenek rá.

Figyelem, a továbbiakban a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek!

Bár nem annak készült, valószínűleg ez az egyik leghatásosabb szekuláris videó, azzal együtt, hogy nyilván a tömeghatás is közrejátszik abban, hogy a nézőközönségből senki sem mer ellenvéleményt megfogalmazni. Nem, nem az iszlámmal van a baj. Bármely vallás fundamentalista értelmezése hasonló vallásterrort eredményezne. Ezért nem engedhetünk a felvilágosodásból, a szekularizmusból. Soha többé nem engedhetjük, hogy a józan ész helyett vallási dogmák irányítsák az életünket, nem engedhetjük, hogy vallási terror tartsa rettegésben az ártatlan embereket!

Itt pedig egy angol nyelvű cikk olvasható a konferenciáról, ahol mindez elhangzott.