Magyar Szekuláris Egyesület

A szekularizmus egy olyan alapelv, mely két pilléren nyugszik. Az első a vallási intézmények szigorú elválasztása az államtól. A második az állampolgárok jog előtti egyenlősége vallási és hitéleti meggyőződéstől függetlenül.

Vallás és Állam szétválasztása

Az állam és a vallások szétválasztása a szekularizmus alapja. Ez biztosítja, hogy vallási csoportok nem avatkozhatnak bele az állam dolgaiba, és az állam sem avatkozhat bele a vallásokéba.

Magyarország helyzete a szekularizmus szempontjából meglehetősen problémás. Az Alaptörvény egyrészt kimondja az állam és az egyházak szétválasztását, de az együttműködésüket is. Maga az Alaptörvény is meglehetősen elfogult a kereszténység irányában, megfogalmazása közel sem mondható vallásilag semlegesnek. Az alaptörvényen túl az egyházjogi törvény egyértelműen politikai alapon diszkriminál a különböző vallási közösségek között. A Vatikáni Szerződés pedig tovább fokozza az előbbi dokumentumok által teremtett egyenlőtlen helyzetet.

Magyarországon a mindennapi életünkre leginkább a kereszténység van hatással a jogalkotáson keresztül, pedig az országban rengeteg más valláshoz tartozó, sőt a vallásokat elutasító ember él együtt.

Ha Magyarország valóban egy szekuláris demokrácia volna, akkor a jogrendszerünkben, az intézményi és politikai struktúrákban sokkal jobban tükröződnie kellene az állam és a vallások tényleges szétválasztásának.

A szekularizmus egyaránt védelmezi a hívőket és a nem hívőket

A szekularizmus minden ember számára biztosítja és védi a vallási meggyőződéshez és annak gyakorlásához való jogot. A szekularizmus nem a vallásszabadság korlátozása, hanem a gondolati és lelkiismereti szabadság biztosítása hívők és nem hívők számára egyaránt.

Vallásszabadság

A szekularizmus maximálisan védelmezi a vallási és egyéb hiedelmek szabadságát, és garantálja az azok gyakorlásához való jogot mindaddig, amíg az nem sérti aránytalanul mások jogait és szabadságát. A szekularizmus biztosítja, hogy az egyénnek mind a vallása megválasztásához és gyakorlásához, mind a vallásoktól való elhatárolódáshoz ugyanúgy joga legyen. A szekularizmus egyszerre jelenti a vallásszabadságot és a vallásoktól való szabadságot.

A szekularizmus lényege a demokrácia és a jogegyenlőség

Egy szekuláris demokráciában jogilag minden állampolgár egyenlő. Semmiféle vallási vagy politikai hovatartozás nem biztosít senki számára sem előnyt, sem hátrányt, és a vallások hívei pontosan ugyanolyan állampolgároknak számítanak – azonos jogokkal és kötelességekkel –, mint bárki más.

A szekularizmus az emberi jogok elsőbbségét hirdeti a kirekesztő és megkülönböztető vallási előírásokkal szemben. Szavatolja a nők, az LMBTQ közösség és a kisebbségek tagjai számára a jog előtti egyenlőséget. Ez a jog előtti egyenlőség az alapja annak is, hogy a nem hívők ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint azok, akik valamely vallási vagy filozófiai hithez tartozónak vallják magukat.

A közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés

Mindannyian igénybe vesszük a kórházakat, az iskolákat, a rendőrséget és a helyi önkormányzat szolgáltatásait. Lényeges, hogy ezen közszolgáltatások szekulárisak legyenek abban az értelemben, hogy igénybevételük mindenki számára, korlátozás nélkül lehetséges legyen vallási meggyőződéstől, vagy annak hiányától függetlenül. Minden állami fenntartású iskola vallásilag semleges kell legyen, ahol a gyermekeket együtt oktatják, tekintet nélkül a szüleik vallására. Ha egy vallási vagy hitéleti szervezet közfeladatot vállal át az államtól, a létrejövő szerződésben garantálni kell, hogy az átvállalt közfeladatot világnézetileg semleges módon fogják végezni, és a tevékenységet nem fogják felhasználni az adott hitéleti csoport eszméinek propagálására.

A szekularizmus nem jelent ateizmust

Az ateizmus az istenben, vagy istenekben való hit hiánya. A szekularizmus pedig mindössze keretet biztosít egy vallásilag sokszínű, demokratikus társadalom számára. Az ateisták természetszerűleg támogatják a szekularizmust, de a szekularizmus önmaga nem kívánja a vallások, vagy hitek doktrínáit megkérdőjelezni, sem pedig az ateizmust bárkire ráerőszakolni.

A szekularizmus mindössze egy rendező elv, mely hívők és nem hívők számára egyaránt biztosítja a társadalmi egyenlőséget: a politikában, az oktatásban, a törvényhozásban és minden más területen is.

A szekularizmus védelmezi a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát

A vallásos embereknek joguk van a hiedelmeiket nyilvánosan kifejezni, azonban ez a jog azokat is megilleti, akik ezen hiteket elutasítják vagy kétségbe vonják. Vallásos hitek, eszmék és szervezetek nem élvezhetnek semmiféle kiváltságos védelmet a szólásszabadsággal szemben. Egy demokráciában muszáj, hogy minden eszmét és ideát meg tudjunk vitatni. Jogai az embereknek vannak, nem az eszméknek.

A szekularizmus a legjobb esélyünk egy olyan társadalom megteremtésére, melyben a legkülönbözőbb vallásokhoz tartozó és a vallástalan emberek is egyenlőkként és békében tudnak együtt élni.

A szöveg alapját a National Secular Association brit szervezet oldalán található leírás képezi.

Az interneten tömegével terjedő oltásellenes mémek (szöveges képek) egyike annyira kiverte a biztosítékot egy immunológusnál, hogy az internet egyik legnépszerűbb válaszát alkotta meg. Az eredeti poszt angol nyelven született, és annyira jól sikerült, hogy több millióan osztották tovább. Mi pedig lefordítottuk magyarra, hogy itthon is terjedjen, mint az oltásellenesség ellenszere. :-)

Az oltásellenes mém:

Ha összevegyítenél higanyt, aluminium-foszfátot, amónium-szulfátot és formaldehidet VÍRUSOKKAL, majd befecskendeznéd a gyerekednek, akkor letartóztatnának, és börtönbe kerülnél kiskorú veszélyeztetéséért és bántalmazásért.

 

Akkor az orvosoknak ugyanez MIÉRT legális?

És miért engednéd meg nekik?

 

Tájékozódj!

 

ÓVAKODJ AZ OLTÁSOKTÓL!

 

A feldühödött tudós reakciója:

A legrosszabb fajta ember vagy, aki csak létezik.

Lehetsz vegán, és nyafoghatsz az embereknek anélkül, hogy bárkinek ártanál vele. De ha a védőoltások ellen buzdítasz, akkor a közegészséget veszélyezteted.

Ha TE vegyítenél higanyt, alumínium-foszfátot, alumínium-szulfátot és formaldehidet vírusokkal, és fecskendeznéd be valakinek, akkor megölnéd vele, mert nincs semmilyen gyógyszerészeti tapasztalatod.

Ha mindezt egy labor munkatársai csinálják, akkor ők tudják, hogy ezek az anyagok hogyan viselkednek, orvosilag alátámasztott és szakértők által ellenőrzött bizonyítékok állnak a rendelkezésükre, valamint szigorú útmutatásokat követnek, hogy biztonságos és hatékony terméket hozzanak létre. Hogy ez miért legális? Mert ők tudják, mit miért csinálnak, és azt is, hogy hogyan kell helyesen írni az alumíniumot és az ammóniumot.

Miért nem TE tájékozódsz inkább, ahelyett, hogy ragaszkodnál ahhoz az állításhoz, hogy minden tudós gonosz, és meg akarnak mérgezni téged és a természetes, vegán életmódodat? Egy kibaszott IMMUNOLÓGUSKÉNT mondom, hogy közvetlenül felelős vagy azért, hogy ugrásszerűen megemelkedtek a tuberkulózis és a kanyaró okozta halálesetek, és hogy a himlő kiújulásának a veszélye fenyeget.

Vegyük át részletesen, hátha okosodsz egy kicsit:

• A higany a tiomerzál vegyület egyik eleme, amely sok védőoltásnak volt összetevője. Néhány többváltozós korrelációt leszámítva, egyesek bármiféle kézzelfogható bizonyíték NÉLKÜL állítják, hogy a tiomerzál autizmust okozna. Ezt igen alaposan kutatták, és semmilyen okozati viszonyt nem találtak.
• Az alumínium-foszfát egy alumíniumsó, amelyet ún. adjuvánsként használnak a védőoltásokban. Az adjuváns egy olyan vegyület, amely elősegíti, felerősíti az immunválaszt, hogy a legyengített vírus jobban stimulálja az immunrendszert, hogy az felismerje a vírus antigénjeit, és immunitás alakuljon ki. Szükséges összetevője az oltásnak, ha azt akarjuk, hogy jól működjön.
• Az ammónium-szulfátot a védőoltás szintetizálásakor a fehérjék tisztítására használják. A kenyérben és a lisztben is megtalálható, szóval ha el akarod kerülni, akkor jobb, ha megbarátkozol a rizzsel.
• A formaldehidet az oltások tisztítására és a szennyezettség megelőzésére használják. A nagy részét eltávolítják az oltásból még a csomagolás előtt, bár egy kevés marad benne.

Személyes és tudományosan megalapozott véleményem, hogy a betegségek elleni háború százszor fontosabb, mint az anyukák vezette háború az oltások ellen. Szeretnéd, hogy a gyermeked lassú, fájdalmas, gyötrelmes halált haljon? Ha nem, akkor a Yahoo Answersről szedett „tényeiddel” együtt kussolj el, és oltasd be a gyereked!

Lekezelőnek fogok tűnni, de ha nem volt részed intézményes oktatásban legalább biológiából, akkor semmilyen alapod nincs ahhoz hozzászólni, hogy hogyan kellene a védőoltásokat előállítani. Fogalmad sincs sem a valódi funkciójukról, sem a hatásmechanizmusukról, a tudásod mindössze annyi, hogy halványan rémlik neked, hogy a higanytól régen megőrültek az emberek, a formaldehidet balzsamozásra használják, és hogy az ammónium-szulfátnak és az alumínium-foszfátnak ijesztő neve van.

Oltasd be a gyerekeidet, ha azt akarod, hogy életben maradjanak! Ennyi. Ha nem teszed meg, akkor egyértelműen nem szereted a gyerekeidet, és azt akarod, hogy teljesen megelőzhető betegségekbe belehaljanak.

Ez egy dühöngő tudós alkohol-gerjesztett válasza.

Az egyházak eszközként való állami felhasználása, egyfajta konzervatív nacionalizmus megerősítése, a fékek és ellensúlyok rendszerének folyamatos leépítése és egy klientúra alapú politikai rend megteremtése miatt aggasztó az a helyzet, amelyben az áprilisi törvényhozási választásokat Magyarországon megrendezik.

A 2013. október 9-i, Chatham House-ban megtartott beszédében Orbán Viktor, Magyarország mindenható miniszterelnöke, kifejezte ragaszkodását a hagyományos értékekhez (egyház, család, nemzet), és országát „laboratóriumnak” nevezte. A rezsimet értékelő kommentárok fényében Magyarország gyakorlatilag, és már egy jó ideje (a kereszténységre gyakran és erőteljesen hivatkozó) „új jobboldal”[1], a (teljesen az EU pénzéből működtetett) szuverén nemzeti gazdaságpolitika, a (válságban levő) nemzeti identitás[2] és az újpopulizmus „laboratóriumának” tekinthető.

Ezen az Európa szívében meglehetősen egyedi jelenségen kívül, még egy dologgal tünteti ki magát Magyarország: a kereszténység gátlástalan politikai kihasználásával, eszközösítésével, amihez az elismert egyházak asszisztálnak.

De miért van a magyar politikának ilyen erős szüksége a vallásra? A válasz egyszerű, sőt banális: a hatalmat gyakorló pártnak gyakorlatilag nincs ideológiája; kizárólag az öncélú hatalomra koncentrál, ami lehetővé teszi a szervilis klientúra számára a személyes meggazdagodást, elsősorban a közbeszerzések, valamint a piacok agresszív újrafelosztásának segítségével.

A társadalom elaltatása érdekében, hogy az semmit ne érzékeljen ennek a maffia típusú rendszernek a kiépüléséből[3], a hatalom kétféle hangszeren játszik: egyik a nacionalizmus, a másik pedig a vallás. Ez utóbbinak az a szerepe, hogy az erkölcsösség látszatát biztosítsa a teljesen amorális hatalomgyakorláshoz, valamint ahhoz a szélsőségesen neoliberális gazdaságpolitikához, amely mindenekelőtt a gazdagokat és a felsőbb osztályokat támogatja, hozza helyzetbe.

Nemzeti szinten kiáltó ellentmondás van aközött, hogy a politikai retorikában a nemzetet etnikai közösségként mutatják be (völkisch ideológia[4]), és hogy az állampolgárság gyakorlatilag 250 ezer euróért megvásárolható. Valójában ez a legkevésbé sem meglepő. A 19. század óta a magyar „elit” sosem döntött igazán a francia mintájú politikai nemzet és a német eredetű etnokulturális nemzeti koncepciók között. Mindig mind a kettőt akarták, egyszerre. Így aztán miért csodálkozunk azon, hogy a „magyar nemzet” beteg?

A hatalom és a profit logikájával szemben az egyén jogait hangsúlyozó legújabb könyvében Alain Touraine, a francia szociológia meghatározó személyisége, bátran állítja, hogy „a laicitás egy olyan alapvető gondolat, amely a társadalom, a politika és a kultúra számára elengedhetetlen ahhoz, hogy azok ne kerüljenek egy adott egyház, vallás vagy ideológia teljes befolyása alá” (La fin des sociétés = A társadalmak vége, Seuil, Paris, 2013, 194). Napjaink Magyarországának politikai és társadalmi viszonyai között ezek a szavak szinte prófétaiak!

Mit is jelent tulajdonképpen a laicitás? Alapvetően azt, hogy az Állam egyetlen felekezetet sem részesít előnyben, és meghatározott keretek között szavatolja mindegyik szabad megnyilvánulását. Célja elkerülni azt, hogy a meggyőződése, életfelfogása miatt bárki is diszkriminációt szenvedjen. Jóllehet a magyar közvélemény alapvetően Franciaországgal társítja, a laicitás eszméje nem rendelkezik egy minden korra és helyzetre adott és örök érvényű megfogalmazással. Ez egy olyan, dinamikus töltetű fogalom, amely mindenekelőtt viszonyt fejez ki. Mindig esetenként és korszakba ágyazottan kell vizsgálni, esetleges megvalósíthatóságát pedig az adott körülményekre szabottan kell kidolgozni. Ne feledjük: politikai berendezkedését tekintve az Egyesült Államok is laikus állam!

A fogalom kialakulásának és fejlődésének vallási, kulturális háttere egyértelműen összekapcsolja a laicitást a nyugati kereszténység uralta kultúrkörrel, amelyre a korai középkorban nem annyira a teológiai viták és egyházpolitikai harcok, hanem elsősorban az intézményrendszer fejlesztése és az egyházi jogviszonyok meghatározása a jellemző. Nyugaton ugyanis – a Kelettel (Bizánccal) ellentétben, ahol a harmonikus együttműködés (a szimfónia) vált uralkodóvá – a kettős (egyházi és politikai) hatalom elmélete, a „szent” és a „profán” elkülönülése, fokozatosan az Egyház és az Állam között húzódó választóvonallá, majd hatalmi harccá fejlődött. Miközben az egyház (elsősorban a pápaság) rendszeresen hangot adott saját politikai és társadalomirányító ambícióinak, addig a politikai hatalom folytonosan arra törekedett, hogy – bizánci mintára – a saját hatalma és irányítása alá gyűrje, valamint az államrend megszilárdításának a hathatós eszközévé tegye az egyházat. Ebből kifolyólag a nyugati kereszténység történetén keresztül végigkövethető az állam és az egyház mindenkori erőviszonyának a pillanatnyi helyzete.

Ahhoz azonban, hogy a laicitás eszméje ténylegesen kikristályosodjon, kellett a francia forradalom, amely megkérdőjelezte mind a királyság intézményét, mind pedig az azt legitimáló egyház hatalmát. A markáns paradigmaváltás azt jelenti, hogy a modern társadalom az állami intézmények legitimitását többé már nem szakrális alapon kívánta (és kívánja) meghatározni, hanem azt elsősorban önmagából, a saját akaratából eredezteti. Ebből kifolyólag mind szervesebben összekapcsolódott a Köztársaság és a laicitás eszméje.

Mindennek fényében az is érthető, hogy Közép-Kelet Európában miért is hiányzik mind a politikai közbeszédből, mind pedig a köztudatból együttesen mindkettő: a Köztársaság és a laicitás. Hogy a jobboldal ezt egyáltalán nem tematizálja, teljesen érthető. De az, hogy ezt maga az ún. „bal-” vagy „bal-liberális” oldal sem teszi meg, az egyszerűen érthetetlen. Erre egyetlen valós magyarázat van: a tudatlanságnál is nagyobb gyávaság!

Pedig nagyon is érdemes lenne megfontolni a laicitáson alapuló társadalmi modell nyújtotta lehetőségeket. Ez az oktatásban pl. a kizárólagos identitás megerősítését hivatott hittan helyett (ennek ugyanis ez a feladata; ne essünk tévedésbe!) a vallási sokféleség megismerését és megértését elősegítő vallástörténet/vallástudomány oktatását jelenthetné!

Közép-Kelet Európában csakis a laicitás eszméje teheti lehetővé, hogy az Állam, az Egyház és a Társadalom átgondolja, és új alapokra helyezze a kapcsolatát, mintegy új lehetőségeket teremtve mindhárom entitás számára. Az egymást átfedő hatalmi összefonódású intézményrendszerekben ugyanis előbb-utóbb ellehetetlenül a társadalom élete, és berendezkedése egy jól meghatározott erkölcsi rend alapján működő társadalmi renddé alakul át, ahol az egyén szabadsága semmivé foszlik.

Jakab Attila, vallástörténész

A Történetek a világegyetemről alcímű új Kozmosz a 21. századi újraértelmezése az amerikai közszolgálati csatornán 1980-ban bemutatott Kozmosz: Egy személyes utazás című úttörő sorozatnak. Az eredeti Kozmosz a méltán híres csillagász, Carl Sagan műsorvezetésével kirobbanó siker volt, világszerte mintegy 750 millió tévénézőt ültetett a képernyők elé. A vezető producer, Seth MacFarlane reményei szerint az új verzió is hasonló népszerűségnek örvend majd, és javítani fog az egyre súlyosabb problémát jelentő tudományos műveletlenségen. Interjúnkban a sorozatról és a tudomány iránti lelkesedéséről beszélgettünk a Family Guy készítőjével, valamint arról, hogy szerinte mi szükséges ahhoz, hogy visszatérjünk a helyes útra. (Meredith Blake interjúja a Los Angeles Timesban)

Hogyan kerültél a Kozmosz-projektbe?

Jerry Zucker Science and Entertainment Exchange (Tudomány és szórakoztatás) kezdeményezésén keresztül ismerkedtem meg Neil deGrasse Tysonnal (asztrofizikus, a Kozmosz műsorvezetője - a ford.). Párszor összefutottam vele ezeken az eseményeken, és azon gondolkodtam, hogy immár van kapcsolatom a tudományos közösséggel, ezen kívül anyagilag is jól állok, így elkezdett érdekelni, hogy milyen hasznos dolgot kezdhetnék ezzel a plusz pénzzel. A tudomány manapság egyre kevesebb forrást kap. Eredetileg kutatások finanszírozására gondoltam, és megkérdeztem Neilt, hogy milyen projektnek lenne szüksége anyagi támogatásra. Azt mondta: „Hát azon gondolkozunk, hogy kis segítséggel talán előbb-utóbb újraindíthatnánk a Kozmoszt.”

Seth MacFarlane producer a Kozmosz premierjén

Akkoriban az a megkérdőjelezhető ötletem támadt, hogy a Foxhoz viszem az ügyet. A Fox jelenlegi vezetősége – Peter Rice és Kevin Reilly – kimondottan nyitottak, kreatívak. Úgy gondoltam, ha van egyáltalán, aki reagál erre a felvetésre, akkor ők azok. Elvittem hozzájuk Neilt és Ann Druyant (Carl Sagannak, az eredeti Kozmosz-sorozat műsorvezetőjének özvegye – a ford.) egy találkozóra, és úgy láttam, ezt egy elég rendhagyó és elég őrült ötletnek gondolták ahhoz, hogy meg is akarják csinálni. Ennek a műsornak történelme, hagyatéka van, de két olyan programigazgató is kellett hozzá, akik úgy gondolkodnak erről, ahogy ma már nagyon kevesen. Brandon Tartikoff halála után csak néhányan maradtak. Nem hiszem, hogy az én szenvedélyem a téma iránt közrejátszott volna, hanem egyszerűen érdekelte őket ez az egész.

Ezek szerint a Fox talán nélküled is ráharapott volna a dologra?

Szerintem igen. Talán csak abban segítettem, hogy a találkozó hamarabb létrejöjjön. Akkor is így válaszoltak volna, ha más dobja be nekik az ötletet. Szokatlan figurák, és én pont ezért vagyok olyan régóta velük.

Egy jelentős és új intézmény, a Pew Kutatóközpont eredményei a szekularizmus fontosságára mutatnak rá. CJ Werleman írása.

Számos tanulmány szerint világunk egyre kevésbé erőszakos, még a háborúskodás is visszaszorulóban van. Van azonban egy olyan szelete az életünknek, amely továbbra is feszültséget és agressziót gerjeszt az emberek között. Az amerikai Pew Kutatóközpont felmérése szerint a vallási ellenségeskedés 2012-ben 6 éves rekordot döntött.

A Pulitzer-díjas harvardi pszichológia professzor, dr. Steven Pinker a következőt írja: „Az emberi faj létezésének legbékésebb korszakát éljük most.” A professzor elismeri, hogy: „Egy olyan évszázadban, amely szeptember 11-gyel, Irakkal és Darfurral kezdődött, az a kijelentés, hogy egy példátlanul nyugodt időszakot élünk valahol a képzelgés és a provokáció között helyezkedik el.”, viszont míg ma minden háború a címlapokra kerül, addig a középkorban sokkal több áldozattal járt, és sokkal gyakoribb volt a háborúskodás. Az egész világon jelentősen csökkent az erőszakos bűncselekmények száma az elmúlt néhány évtizedben. Pinker szerint e fejlődésnek az okai összetettek, de az iskolázottság és az a képességünk, hogy jobban más helyébe tudjuk képzelni magunkat, biztosan közrejátszottak.

A vallásosság ellenben változatlanul nagy szerepet játszik a csoportorientált gondolkodásban, amely az ember és ember közötti különbségeket örök túlvilági jutalomban vagy szenvedésben méri. Sam Harris, a „Tények és keresztények” című könyv írója a következő megfigyelést teszi: „A hit kétféleképpen idéz elő erőszakot. Vagy azért ölik meg egyesek az embertársaikat, mert úgy hiszik, a Teremtő ezt kívánja tőlük, vagy azért keverednek konfliktusba egymással egyre nagyobb számban, mert kapcsolataikat a vallási hovatartozás alapján határozzák meg. A muszlimok szükségképpen a muszlimok mellé fognak állni, a protestáns a protestánst támogatja, a katolikus pedig egy másik katolikust.”

Egy új és újszerű programot kínálunk mindenkinek, aki szívesen beszélgetne hétköznapi témákról nem hétköznapi módon. Ez a filozófiai kávéház, ahol egy képzett filozófus vezetésével beszélgetünk a leghétköznapibbnak tűnő dolgokról, miközben észrevétlenül elmerülünk a filozófia, vagyis a gondolkodás művészetében. Mindezt egy csésze kávé mellett, egy gondolkodni és beszélgetni szerető társaságban. A beszélgetést Nemes László filozófus vezeti, neki köszönhető az alábbi blogposzt is, melyben kicsit közelebbről is megismerhető a Filozófiai Kávéház elmélete és gyakorlata.

A filozófiai kávéház a nyilvánosan végzett csoportos filozofálás, a filozófia beszélgetésként való felfogásának legtipikusabb formája. Eredetét Párizsban kell keresnünk, ahol mind a mai napig a legélénkebb a filozófiai kávéházi élet, noha a mozgalom ma már a világ nagyon sok országába elért, Európában és Európán kívül. A virágzó kávéházi kultúrának és a filozófiai gondolkodás szenvedélyének e nagyon termékeny találkozása 1992-ben indult, amikor a filozófus Marc Sautet nyilvános filozófiai kávéházakat kezdett hirdetni a párizsi Bastille téren lévő Café des Phares nevű kávéházba. A filozófiai kávéház sajátos amerikai verziójáról, a „Szókratész-kávéházról” kitűnő képet fest elindítója, Christopher Phillips magyarul is olvasható könyvében (Szókratész-kávéház: Egy csésze friss filozófia).

A filozófiai kávéház nem egy sajátos hely elnevezése, hanem olyan (többnyire) nyilvános, bárki által szabadon és ingyen látogatható összejövetel, ahol a résztvevők közös filozófiai beszélgetéseken vesznek részt. A résztvevők mintegy maguk válnak filozófusokká. A szokásos módszer szerint egy filozófiailag képzett facilitátor vagy moderátor irányítja a szisztematikus beszélgetéseket a résztvevők által a helyszínen javasolt filozófiai vonatkozású kérdésekről vagy fogalmakról. De léteznek olyan verziók is, ahol a megvitatásra kerülő témák előre meg vannak hirdetve, egy előre megadott szöveg segíti a beszélgetést, vagy éppen egy meghívott előadó vezeti fel azt.

A kávézás szokása és az európai filozófia igen mély kapcsolatot mutat. Amikor a 17. században török közvetítéssel megjelentek Európában (Angliában, Hollandiában, Franciaországban, Itáliában, Ausztriában) az első kávéházak, a nyilvános gondolkodás egy olyan új színtérre tett szert, ami igen rövid időn belül forradalmasította az európai kultúrát, tudományt, politikát és filozófiát. Miként Jürgen Habermas és követői rámutattak, a kávéház volt a leghatékonyabb közege annak a fajta nyilvános társas interakciónak, ahol a hatalmi tényezők, a rang és vagyon kiváltságai mintegy zárójelbe lettek téve és az emberek, társadalmi pozícióiktól, vagyoni helyzetüktől és műveltségi hátterüktől jórészt függetlenül, kizárólag érveik ereje mentén voltak képesek eszméket cserélni és vitatkozni.

A kávéházban úgyszólván a legszegényebb és legkevésbé iskolázott embernek is igaza lehetett a hatalmas urasággal vagy a nagy tekintélyű tudóssal szemben, pusztán érveinek elfogadhatóságából fakadóan. A kávéház társadalmilag és kulturálisan sokszínű közege, illetve modellje lett a demokratikus elvek alapján zajló nyilvános beszélgetésnek, ezzel együtt magának a demokráciának a terjesztése számára. Bár az oszmán törököket végül kiűzték Európa nagy részéről, a kávézás szokása itt maradt és gyorsan terjedt Európa-szerte. Száz év sem telt el és a politikai és vallási élet régi építménye recsegni-ropogni kezdett, majd hamarosan összeomlott, a Felvilágosodás révén már egy új világrendnek, a racionalitáson, szekuláris világképen, szabadságon és demokrácián alapuló társadalmi berendezkedésnek adva át a helyét.

A kognitív tudós és filozófus Daniel Dennett Amerika egyik legkiválóbb gondolkodója. Új könyvének e részletében megoszt velünk néhány leckét, amit az élettől tanult.

1. Használd ki a tévedéseidet

Mindannyian hallottuk már a kétségbeesett kifejezést: "Hát, annak idején ez jó ötletnek tűnt!" E frázis az idióta ember bánatos morfondírozásává, az ostobaság jelévé vált, holott valójában úgy kellene rá tekintenünk, mint a bölcsesség tartóoszlopára. Bármely lény, bármely cselekvő személy, aki őszintén azt tudja mondani: "Hát, annak idején ez jó ötletnek tűnt", a kiválóság küszöbén áll. Mi, emberi lények, büszkék vagyunk az intelligenciánkra, aminek egyik próbaköve az, hogy vissza tudunk emlékezni a korábbi véleményünkre, és reflektálni tudunk rá – arra, hogy milyennek tűnt, miért volt csábító eredetileg, és hogy hol tévesztett irányt.

Nem tudok olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná, hogy a bolygón bármelyik másik faj képes ténylegesen elgondolni ezt a gondolatot. Ha képesek volnának arra, hogy elgondolják, akkor majdnem olyan okosak volnának, mint mi. Amikor tehát tévedést követsz el, meg kell tanulnod mély levegőt venni, összeszorítani a fogaidat, és olyan könyörtelenül és tárgyilagosan megvizsgálni a tévedésre vonatkozó emlékeidet, amennyire csak tudod. Ez nem könnyű. A tévedésre adott természetes emberi válasz a szégyen és a düh (akkor vagyunk a legdühösebbek, amikor magunkra vagyunk dühösek), keményen kell dolgoznod azért, hogy ezeken az érzelmi reakciókon felülkerekedj.

Daniel Dennett

Próbáld meg elsajátítani azt a furcsa szokást, hogy ízlelgeted a hibáidat, és gyönyörködsz azoknak a különös kacskaringóknak a feltárásában, amelyek tévútra vezettek. Így a hibáid másoknak is hasznára válnak, és nem csak a te egyéni utadat jelentik a tévedések tengerén keresztül. (Wolfgang Pauli fizikus emlékezetes módon úgy fejezte ki megvetését egy kollégájának a munkája iránt, hogy az "még csak nem is rossz". A világos tévedés, amit megosztanak a bírálókkal, jobb, mint a homályos zagyvaság.)

Mi a Köztársaság? A 2010 óta zajló politikai és társadalmi történések, folyamatok fényében kijelenthető, hogy ez a banálisnak és mindenki számára egyértelműnek tűnő kérdés Magyarországon egyáltalán nem az. A fogalomnak gond nélkül történt eltüntetése az ország elnevezéséből és a közbeszédből azt bizonyítja, hogy a magyar társadalom számára a Köztársaság nem érték. Azért nem, mert valójában nem is tudja mi az, hogy respublika.

A kérdésnek gyakorlatilag magyar szakirodalma sincs! Amikor a magyar politikai elit a Kossuth címer helyett a koronásat választotta lényegében mintegy meg is határozta az irányt. Ennek nem kellett volna feltétlenül így történnie, de a lehetőséget belekódolták. Talán azért, mert a keresztényi-szentistváni európai Magyarország mítosza – a politikusok és a szélesebb rétegek számára – szebb és vonzóbb (Nyugat-kompatilisabb?), mint az István korabeli történeti valóság a maga geopolitikai érdekeivel, és szövetségi rendszereivel, nagyon is prózai egyéni hatalmi ambícióival.

Jóllehet a köztársaság, mint kormányzási forma, az ókorban gyökerezik, annak modern tartalommal való feltelítődése a felvilágosodás és a francia forradalom gyümölcse. Magában foglal olyan fogalmakat, mint önkéntes szövetség, társadalmi szerződés, szabadság, állampolgári egyenlőség, törvények uralma, a közjó szem előtt tartása, az esélyeket valamiképpen kiegyenlítő közoktatás, társadalmi szolidaritás, kollektív érdek és eszme, valamint politikai közösség. Magyarán: a köz/közösség társasága/társulása (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. II. köt., Bp., 1970, 639).

A köztársasági eszme a (pl. Turulba való) beleszületéssel és passzivitással ellentétben akaratlagosságot és aktivitást feltételez. Ezt minden egyes nemzedéknek újra és újra el kell(ene) sajátítania. Ezzel szemben a magyar társadalom némán tűri, hogy a politikai hatalom gyakorlatilag bármit – és annak ellenkezőjét – elművelje vele. Ennek oka az, hogy a közösség maga nem (nem is volt talán soha) republikánus/köztársaságpárti. Kende Péter szerint „a republikánus szabadságeszme legfontosabb specifikuma valószínűleg az, hogy a közösség tagjai olyan egyenlő polgárok, akik semmilyen felsőbb úrnak nem szolgái, semmilyen önkényes hatalomnak – sem világinak, sem teokratikusnak – nincsenek alávetve”. Itt azonban a felső 10% mindig életcéljának tartotta az alsó 90% önbecsülését sárba döngölni.

Az individuális szuverenitásból következik, hogy a Köztársaság egyik fokmérője a (republikánus) valláspolitika; vagyis az Egyház és az Állam tényleges, nem csupán retorikai, szétválasztása. Közép-Kelet Európában ugyanis ennek nincs alternatívája. E nélkül nincs Köztársaság, és nincs társadalmi előrelépés. Nincs felemelkedés, továbbhagyományozódik a kiszolgáltatottság és tehetetlenség megélésének egyéni és társadalmi tapasztalata, nincs önálló gondolkodásra való nevelés, nincsenek autonóm személyiségek: csak tekintély- és hatalomtisztelő alattvalók vannak; miközben a kegyúrnak nincs hite, hanem csak vallása van.

A republikánus valláspolitika tényként kezeli a vallási pluralizmust, és egy felekezetileg semleges közéleti mező megteremtésére törekszik. A vallások/egyházak politikafüggőségét, illetve a politikai elit azon kényszerhelyzetét, hogy az egyházak/vallások kegyeit keresse kizárólag egy felekezet semleges Köztársaság képes megszüntetni

A magyar közhiedelemmel ellentétben a semleges állam egyáltalán nem zárja ki a vallás szabad gyakorlásának a lehetőségét. Épp ellenkezőleg: garantálja azt! Csupán azt a törekvést semlegesíti, hogy egy adott vallás tanrendszere legyen mérvadó az állam és a társadalom megszervezésében és működtetésében. Csoda, hogy mind a politika, mind az egyházak ellenérdekeltek?

Ahhoz, hogy Magyarország tényleg Köztársaság lehessen, ahhoz felelős állampolgári öntudattal rendelkező, és gondolkodó autonóm személyek kellenek. Ez csak neveléssel, oktatással, népműveléssel érhető el. Valahol egyszer el kell(ene) már kezdeni!

JAKAB Attila

Stephen Hawking, Az idő rövid története című könyv szerzője, a Cambridge-i Egyetem korábbi matematika professzora, világhírű fizikus szavai a szíriai háború kapcsán.

Arisztotelész, a görög filozófus azt hitte, hogy a világegyetem öröktől fogva létezik. Úgy gondolta, hogy az emberiség azért nem fejlettebb az akkori szintnél, mert özönvizek és más természeti katasztrófák újra és újra visszavetik a civilizációt a kezdetekig.

Ma az emberiség minden korábbinál gyorsabban fejlődik. A tudásunk exponenciális ütemben gyarapodik és vele a technológiánk is. De az embereket még mindig az ösztöneik irányítják, gyakran agresszív ösztönök, mint barlanglakó őseinket. Az agressziónak nyilvánvalóan megvan a maga előnye a túlélés biztosításában, de ha a modern technológia agresszióval párosul, akkor az a teljes emberi fajt és a földi élet túlnyomó részét is veszélybe sodorja.

Ma Szíriában, a modern technológiát bombák, vegyi- és egyéb fegyverek képében használják úgynevezett intelligens politikai célok elérése érdekében.

De nem tűnik túl intelligens dolognak 100.000 embert, köztük gyerekeket megölni. Az azonban egyenesen vérlázító, vagy még rosszabb, hogy megakadályozzák, hogy a humanitárius segélyek elérjék a kórházakat, ahol a "Save the Children" (Védjük meg a gyermekeket) nevű brit gyermekvédelmi szervezet következő jelentése szerint az orvosok gyerekek végtagjait kényszerülnek amputálni az alapvető felszerelések hiányában és ahol az újszülött csecsemők elektromos energia nélkül meghalnak az inkubátorokban.

Ami Szíriában történik az szégyenletes és a világ közönyösen nézi a távolból. Hol hagytuk az együttérző-képességünket, az igazságérzetünket?

Amikor intelligens életről beszélek a világegyetemben, szeretem az emberiséget is beleérteni az intelligens életbe, még akkor is, ha a történelem során a viselkedésünk jobbára nem igazán szolgálta a fajunk túlélését. És bár nem világos, hogy az agresszióval ellentétben az intelligenciának van-e bármilyen előnye a hosszú távú fennmaradás szempontjából, azonban a mi saját, emberi intelligenciánk képesnek látszik a józanságra és arra, hogy ne csak a saját, de a kollektív jövőnket is megtervezzük vele.

Együtt kell működnünk, hogy befejeződjön ez a háború és megvédjük a gyerekeket Szíriában. A nemzetközi közösség a partvonalról figyeli a konfliktust 3 éve, feladva minden reményt. Mint apa és nagyapa, ahogy a szíriai gyerekek szenvedését látom, azt kell mondanom, hogy: Ne tovább!

Gyakran gondolok arra, hogy miként láthatnak minket idegen lények, akik a távoli világűrből néznek. Amikor az univerzumot figyeljük, egyben visszafelé nézünk az időben, mivel a távoli objektumokról csak jóval később ér el hozzánk a fény. Mit mutat a Földről az a fény, ami most hagyja el? Ha valakik majd ezt a múltunkat nézik, vajon büszkék leszünk-e arra, amit látnak – ahogyan mi, testvérek, egymással bánunk? Ahogy megengedjük, hogy testvéreink a gyermekeinkkel bánjanak?

Ma már tudjuk, hogy Arisztotelész tévedett, az univerzum nem letézik öröktől fogva. Körülbelül 14 milliárd éve keletkezett. De igaza volt abban, hogy a hatalmas katasztrófák óriási visszaesést jelentenek a civilizációnkban. A szír háború nem jelenti az emberiség végét, de minden egyes elkövetett igazságtalanság megbontja azt a köteléket, ami összetart minket. Az egyetemes igazságosság elve talán nem a fizikából ered, de nem kevésbé alapvető a létezésünk szempontjából. Nélküle az emberiség - nem is olyan sokára - biztosan megszűnik létezni.

Forrás: Stephen Hawking: Syria's war must end. The Washington Post. February 14, 2014
Fordítás: Magyar Szekuláris Egyesület