Egy új és újszerű programot kínálunk mindenkinek, aki szívesen beszélgetne hétköznapi témákról nem hétköznapi módon. Ez a filozófiai kávéház, ahol egy képzett filozófus vezetésével beszélgetünk a leghétköznapibbnak tűnő dolgokról, miközben észrevétlenül elmerülünk a filozófia, vagyis a gondolkodás művészetében. Mindezt egy csésze kávé mellett, egy gondolkodni és beszélgetni szerető társaságban. A beszélgetést Nemes László filozófus vezeti, neki köszönhető az alábbi blogposzt is, melyben kicsit közelebbről is megismerhető a Filozófiai Kávéház elmélete és gyakorlata.
A filozófiai kávéház a nyilvánosan végzett csoportos filozofálás, a filozófia beszélgetésként való felfogásának legtipikusabb formája. Eredetét Párizsban kell keresnünk, ahol mind a mai napig a legélénkebb a filozófiai kávéházi élet, noha a mozgalom ma már a világ nagyon sok országába elért, Európában és Európán kívül. A virágzó kávéházi kultúrának és a filozófiai gondolkodás szenvedélyének e nagyon termékeny találkozása 1992-ben indult, amikor a filozófus Marc Sautet nyilvános filozófiai kávéházakat kezdett hirdetni a párizsi Bastille téren lévő Café des Phares nevű kávéházba. A filozófiai kávéház sajátos amerikai verziójáról, a „Szókratész-kávéházról” kitűnő képet fest elindítója, Christopher Phillips magyarul is olvasható könyvében (Szókratész-kávéház: Egy csésze friss filozófia).
A filozófiai kávéház nem egy sajátos hely elnevezése, hanem olyan (többnyire) nyilvános, bárki által szabadon és ingyen látogatható összejövetel, ahol a résztvevők közös filozófiai beszélgetéseken vesznek részt. A résztvevők mintegy maguk válnak filozófusokká. A szokásos módszer szerint egy filozófiailag képzett facilitátor vagy moderátor irányítja a szisztematikus beszélgetéseket a résztvevők által a helyszínen javasolt filozófiai vonatkozású kérdésekről vagy fogalmakról. De léteznek olyan verziók is, ahol a megvitatásra kerülő témák előre meg vannak hirdetve, egy előre megadott szöveg segíti a beszélgetést, vagy éppen egy meghívott előadó vezeti fel azt.
A kávézás szokása és az európai filozófia igen mély kapcsolatot mutat. Amikor a 17. században török közvetítéssel megjelentek Európában (Angliában, Hollandiában, Franciaországban, Itáliában, Ausztriában) az első kávéházak, a nyilvános gondolkodás egy olyan új színtérre tett szert, ami igen rövid időn belül forradalmasította az európai kultúrát, tudományt, politikát és filozófiát. Miként Jürgen Habermas és követői rámutattak, a kávéház volt a leghatékonyabb közege annak a fajta nyilvános társas interakciónak, ahol a hatalmi tényezők, a rang és vagyon kiváltságai mintegy zárójelbe lettek téve és az emberek, társadalmi pozícióiktól, vagyoni helyzetüktől és műveltségi hátterüktől jórészt függetlenül, kizárólag érveik ereje mentén voltak képesek eszméket cserélni és vitatkozni.
A kávéházban úgyszólván a legszegényebb és legkevésbé iskolázott embernek is igaza lehetett a hatalmas urasággal vagy a nagy tekintélyű tudóssal szemben, pusztán érveinek elfogadhatóságából fakadóan. A kávéház társadalmilag és kulturálisan sokszínű közege, illetve modellje lett a demokratikus elvek alapján zajló nyilvános beszélgetésnek, ezzel együtt magának a demokráciának a terjesztése számára. Bár az oszmán törököket végül kiűzték Európa nagy részéről, a kávézás szokása itt maradt és gyorsan terjedt Európa-szerte. Száz év sem telt el és a politikai és vallási élet régi építménye recsegni-ropogni kezdett, majd hamarosan összeomlott, a Felvilágosodás révén már egy új világrendnek, a racionalitáson, szekuláris világképen, szabadságon és demokrácián alapuló társadalmi berendezkedésnek adva át a helyét.
Ebben az értelemben a kávéház önmagában is filozófiai intézmény. Ezzel összhangban a filozófusok a későbbi évszázadok során is előszeretettel látogatták a kávéházakat. Különösen Londonban, Párizsban és Bécsben a kávéház közkedvelt filozófiai találkozóhely maradt. A francia felvilágosodás philosophe-jai éppúgy kávéházakban gyűltek össze, mint a 20. században Sartre, Beauvoir és más párizsi entellektüelek. Amint az elmúlt évtizedekben a filozófia egyfajta válságba, az útkeresés állapotába került, sokan jutottak arra a következtetésre, hogy érdemes lehet visszatérni a modern filozófia eredeti színhelyére, a filozófia időtlen szimbólumát, az eredeti filozófiai beszélgetések egyfajta mementóját jelentő kávéházba. Így született meg tehát a filozófiai kávéház eszméje, amely mára világméretű mozgalommá érett.
A filozófiai kávéház nem „kávéházi filozófia”, nem alkalmi és rendszertelen okoskodás, hanem meghatározott módszereken alapuló közösségi filozófiai gyakorlat. A különböző nézetek nyilvános feltárása és az azokért való felelősségteljes kiállás, mások nézeteinek komolyan vétele és tiszteletben tartása, a racionális érvek és a multi-dialógusok sorozatán alapuló (’polilogikus’) dialektika alkalmazása központi szerepet játszik. A közösségben való gondolkodás nem ugyanaz, mint az egyedül való gondolkodás, amit történetesen mások társaságában végzünk, tehát nem egyszerűen egyéni gondolatok mennyiségi összeadódása, hanem emergens módon megjelenő gondolati sajátosságok forrása. Bár filozófiai kávéházba járni mindenképpen szórakoztató dolog, annak fő célja nem elsősorban ebben áll, hanem hogy hozzásegítsen minket nézeteink és életünk kritikus átvizsgálásához, s ezen keresztül egy filozófiai értelemben vett jobb élethez.
A témáknak anélkül kell az emberek hétköznapi életét és intellektuális érdeklődését szorosan érinteniük, hogy kilépnének a különösebb előzetes tárgyi ismeretek nélkül is értelmezhető kérdések köréből. Jó témának tűnik a barátság fogalma, de nem Arisztotelész specifikus nézete a barátságról, az erény taníthatóságának kérdése szintúgy jó, de nem Platón tanai erről, jó az érzelmek és az értelem viszonya az életünkben, de nem Spinoza nézete az érzelmekről, vagy éppúgy kiváló téma, hogy érezhetnek-e valaha fájdalmat a robotok, de nem mondjuk Daniel Dennett konkrét nézetei erről és így tovább. A lényeg tehát, hogy a filozófiai kávéház keretei között kerülni kell a tudománynépszerűsítés analógiájaként felfogható filozófianépszerűsítést.
Németország egyik legrégebbi filozófiai kávéházának szórólapja
A filozófiai kávéház célja nem az, hogy az ellátogató vendégek passzív befogadóként tanuljanak valamit a filozófiában járatosabbaktól a filozófia történetéről, egyes kiemelkedő filozófusok nézeteiről, a tudományos háttérismeretekről, még kevésbé, hogy a helyes interpretációról szóló vitákba bonyolódjanak, hanem hogy a szókratészi maieutikus [bábáskodó] módszert egyenrangú felek viszonyára alkalmazva kritikusan átvizsgálják fogalmi és elméleti előfeltevéseiket és ennek segítségével jussanak gondolkodásuk egy reflektáltabb szintjére.
Filozófiai kávéházba nem azért megyünk, hogy a ma szokásos értelemben tanuljunk valamit a nálunk tájékozottabbaktól vagy okosabbaktól, hanem hogy vitára bocsássuk, ezáltal pedig új perspektívából vizsgáljuk át saját nézeteinket. Minél inkább változatos a beszélgetőpartnerek háttere és véleménye, annál jobb. Ha mindenki hasonlóképpen gondolkodik és egyetért velünk, az megnehezíti a nézetek ütköztetését és felülvizsgálatát, ami elkényelmesít minket az érvelés terén. Jól tesszük tehát, ha keressük ezt a változatosságot, és ha megtaláltuk, örülünk neki. A filozófiai kávéház egy szellemi kaland, ami azt jelenti, hogy előre nem tudhatjuk, mire számíthatunk. Kockára kell tennünk leginkább dédelgetett meggyőződéseinket is, ami nem mindig könnyű, viszont ha megértjük a lényegét, nagy hasznunkra lehet.
A kávéház éppen a nézetkülönbségek találkozóhelyeként tölti be funkcióját. Mint Claudio Magris a Kisvilágokban írja: „Álkávéház az, ahol csak egyféle törzs tanyázik, mindegy, hogy úri nagyságáké, szépreményű ifjaké, alternatív csoportoké vagy naprakész értelmiségieké-e. A belterjesség mindig kifullad; a college-ok, egyetemi campusok, exkluzív klubok, élcsapatok, politikai gyűlések és kulturális szimpóziumok is tagadásai az életnek, hiszen az tengeri kikötő.” Szeressük tehát a kávéházat és tiszteljük, ismerjük fel a benne élő szellemet és filozófiát!
„Eleget sopánkodunk azon, hogy nincs karakterünk. Ennek csak az lehet az oka, hogy szégyelljük a karakterünket. Miért is nem merjük hangsúlyozni a kávéházi voltunkat, a kávéházi kultúrát, a szegénységünk, az otthontalanságunk, a cifra nyomorúságunk jelképét, mikor csakugyan ez a legjellemzőbb sajátságunk? Bizony isten, nincs okunk pironkodni. Aki fintorgatja az orrát, hogy a kávéház plebejus hely, a jöttmentek kaszinója, annak azt mondom, hogy ma már kevés oly arisztokrata és úri kúria van, mint a kávéház, melynek tisztes, munkás, történelmi múltja van.” – írta Kosztolányi Dezső 1914-ben a budapesti kávéházi kultúráról szóló esszéjében.
A kávéházi kultúrájukról nevezetes európai városok, mint Bécs vagy Párizs, már felismerték e hagyományos társadalmi és kulturális jelenség életben tartásának és felelevenítésének fontosságát. Az utóbbi években Budapesten, Kelet egykori Párizsában is megjelentek hasonló erőfeszítések jelei. A Magyar Szekuláris Egyesület új vállalkozásának keretében a filozófiai kávéház budapesti meghonosítására teszünk kísérletet. Reméljük, minél többen ellátogatnak rendszeresen megrendezésre kerülő rendezvényeinkre és csatlakoznak a filozófusok e régi-új kávéházi közösségéhez.
- Nemes László, filozófus
A Filozófiai Kávéház minden hónap második vasárnapján délután 4-kor kerül megrendezésre a Szimpla kávézó galériáján. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk. Az esemény nyilvános és természetesen ingyenes.
