A szekularizáció alapvetően egy társadalmi folyamat, illetve az ezt magyarázó elméleti keret, amely döntően a kereszténységre, s azon belül is a Nyugatra fókuszál. Egyértelműen a „szekulárissal”, a „világival”, a „világgal” van kapcsolatban; arra utal (saeculum). Teológiai/vallástudományi megközelítésben a szekuláris ellentétpárja a szakrális és a klerikális. Teológiai értékítélet szempontjából mindenképpen másodlagosat, csekélyebb értékűt jelent.
Egy mértékadónak tekinthető meghatározás szerint a szekularizáció „az a (feltételezett) folyamat, amelynek során a világról és a világban lejátszódó folyamatokról adott természetfeletti magyarázatba vetett bizalom eltűnésével párhuzamosan az emberek szakítanak vallási elgondolásaikkal és gyakorlataikkal; tágabb értelemben az a folyamat, amelynek során megszűnik a vallás társadalomra gyakorolt hatása” (Világvallások A – ZS, Bp., 2009, 844).
Alapjában véve a meghatározás második kitétele a szekularizáció lényege: a „társadalomra gyakorolt hatás” megszűnése. Ameddig ugyanis ez a hatás létezik, addig az emberek egy nehezen meghatározható hányada kénytelen alakoskodni, képmutató módon viselkedni. Mert még akkor is, ha szakít a vallási elgondolásaival, a vallási gyakorlatokat (pl. templomba járás, keresztelés, egyházi esküvő, egyházi temetés) kénytelen megtartani a társadalom nyomása és ellenőrző ereje miatt! Ellenben az is tény, hogy a vallásnak a „társadalomra gyakorolt hatása” csak akkor szűnik meg, vagy legalábbis mérséklődik, ha a vallás állami/politikai támogatottsága megszűnik.
A közhiedelemmel ellentétben azonban mindez nem káros, hanem egyenesen hasznos a vallások és a vallásos emberek számára. Hiszen megszűnik az alakoskodás és a képmutatás kényszere; csak azok maradnak meg vallásosnak, akik meggyőződésből tényleg hívők. Ebből kifolyólag vélelmezhető, hogy életük sokkal inkább összhangban lesz az általuk hirdetett és vallott hittételekkel és valláserkölcsi normákkal. Mert miféle hit/vallásosság az olyan, amelyik az illető személy egyéni életében semmiféle formában nem lelhető fel, miközben mások életét a maga által hirdetett (de nem feltétlenül vallott) normák szerint kívánja szabályozni?
Annak a hármas koordináta rendszernek a meghatározó elemei, amelyben a szekularizáció lezajlik, és amelyben egyáltalán értelmezhető, azok a vallás, a társadalom és a politikai hatalom. Ez csak akkor érthető meg igazán, ha tudjuk, hogy:
-
a vallás és a politikai hatalom összefonódása szerves része az emberiség, a kultúrák és civilizációk történetének;
-
a jézusi tanítás – és az abból kialakuló, Constantinus császár kora előtti őskereszténység – tulajdonképpen a szekularizációt képviselő, azt magában hordozó lelkiségi/vallási mozgalom volt.
Azt lehet mondani, hogy a szekularizációnak tulajdonképpen a Reformáció nyitott utat. Ez az oka a keleti és a nyugati keresztény világok nagyon különböző jelenlegi helyzetének. A két kultúrkörhöz tartozó országok más-más modernizációs pályát futottak be. Azt, amit Közép- vagy köztes Európának nevezünk, tulajdonképpen a felemás társadalmi modernizáció jellemzi. A reformációt követte a felvilágosodás, a francia forradalom, az iparosodás és a nemzetállamok kialakulása, amelyek mind-mind hozzájárultak a vallás – társadalom – politikai hatalom viszonyrendszerének az átértékeléséhez, újrarendeződéséhez. Kialakult egy rendkívül plurális vallási mező, ahol már nem is annyira a vallás és a politika, hanem a különböző vallási irányzatok és intézményrendszerek konkuráltak egymással egyrészt a társadalmi befolyásért, másrészt pedig a politikai hatalom befolyásolásáért, illetve kegyeiért
A szekularizációs fejlődés tette lehetővé azt, ami hosszú évszázadokig teljesen lehetetlen volt: a vallás- vagy felekezet nélküliséget. Ezt ma Szaúd-Arábia terrorizmusnak minősíti, és 20 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja. A teokratikus berendezkedéssel szemben egy szekuláris társadalomban a vallás többé már nem szervezője, rendező elve és ideológiai alapja a társadalmi – és mondjuk politikai – rendszer működésének, hanem maga is a rendszer részévé, egyik szereplőjévé válik. Mondhatni a rendszer nélküle is működőképes marad! Arról nem is beszélve, hogy az intézményes vallási képviselőknek megszűnik a büntetési, retorziós kapacitása és lehetősége; a vallási intézményrendszer hatalma és tekintélye pedig büntetlenül megkérdőjelezhetővé válik!
Ebben a vonatkozásban Magyarország egy szekuláris állam, még akkor is, ha a politikai hatalom a középkori „kereszténynek” tekintett európai politikai-társadalmi berendezkedést tekinti irány- és mérvadónak; valamilyen formában azokat az állapotokat szeretné visszaállítani. Ebben a törekvésben sokat segít a teljes magyar politikai elit és szellemi elit jelentős hányadának farkasvaksága; illetve az a mérhetetlen vallási tudatlanság, amely a magyar társadalmat jellemzi.
A 2011-es népszámlálás felekezeti adatai egyértelműek. A magyarországi egyházak csupán a masszív politikai támogatásnak köszönhetik azt, hogy tartani tudják intézményes és társadalmi pozícióikat. A társadalom és az elit közötti szakadék még ebben a vonatkozásban is tetten érhető. Ne csodálkozzunk, hogy Magyarország ott tart, ahol tart! Ez szinte törvényszerű!
Jakab Attila, vallástörténész
