HTML

Magyar Szekuláris Egyesület

A Magyar Szekuláris Egyesület célja a tudományos és tényeken alapuló kritikus gondolkodásra való egyéni és közösségi igény erősítése, és ezáltal a társadalomban jelenlevő dogmatikus és ideológiai alapú diszkrimináció és igazságtalanság csökkentése, a társadalmi felelősségtudat és igazságosság elősegítése, az egyház és állam szétválasztása és a szekuláris értékek népszerűsítése.

MSZE a Facebook-on!

Friss topikok

  • klebit: Én nem értek ezekhez a blogokhoz, de az ateizmus isten tagadást jelent... semmiképpen nem bármi me... (2022.01.22. 18:32) Mi a szekularizmus?
  • Világnézet Netes Napló: Isten tudományosan vizsgálható, már a hazai ateisták szerint is erkolcstan.blog.hu/2021/03/20/ist... (2021.04.17. 12:58) Anya, Apa! Ateista vagyok.
  • Eszter 50: Üdvözletem! A homoszexuálisok megkövezésétől azért tekint el az Egyház annak ellenére, hogy a homo... (2020.10.21. 17:02) A tudatlanság magabiztossága
  • Janos DrWittredi: @Hovirag: " A védelmi lefedettség hiánya világszerte kanyaró járványokat okozott,..." "Az UNICEF... (2019.08.18. 13:18) Dühös tudós válasza egy oltásellenes posztra
  • F.M.J.: @TanBá: "A nevetés a legfőbb szentség mert a Bölcs és a Biztos eltűri." - Tehát a szentség az, am... (2019.04.12. 09:17) Izland eltörölte a blaszfémiatörvényt!

Címkék

adózás (1) Alaptörvény (3) alkotmány (2) Államvezetés (1) Angela Merkel (1) Ateista sörözés (2) ateizmus (5) augusztus 20 (1) Ayaan Hirsi Ali (1) Balog Zoltán (1) blaszfémia (2) Budapest Pride (1) buddhizmus (1) Carl Sagan (1) cenzúra (1) Civil Rádió (2) coming out (1) Daniel Dennett (1) Deák Ferenc (1) demokrácia (4) diszkrimináció (1) egyház (5) egyházfinanszírozás (7) egyházkritika (1) egyházpolitika (1) egyháztörvény (2) emberi jogok (2) engesztelő kápolna (1) ENSZ (1) erkölcstan (4) Esztergom (1) Európa (2) facebook (1) Fekete György (1) felhívás (1) felsőoktatás (1) felszentelés (1) Ferenc pápa (1) filozófia (1) filozófiai kávéház (1) Franciaország (1) fundamentalizmus (1) GMO (1) görögkatolikus egyház (1) háború (1) hittan (4) Hívatlanul (2) Hoffmann Rózsa (2) homoszexualitás (3) humanizmus (2) IHEU (1) Ingersoll (1) interjú (3) iszlám (2) Izland (1) Jakab Attila (6) játék (1) karácsony (1) Károli Gáspár Református Egyetem (1) KDNP (3) Kennedy (1) Kerényi Imre (1) kereszténység (9) Kozmosz (1) Köztársaság (1) köztársaság (2) kritikus gondolkodás (4) laicitás (1) liberalizmus (1) Liberalizmus (1) LMBTQ (3) Magyar Katolikus Egyház (3) Magyar Művészeti Akadémia (1) Magyar Református Egyház (1) Magyar Szekuláris Egyesület (3) MAKÚSZ (1) Mindfullness (1) művészet (1) Natália nővér (1) Neil deGrasse Tyson (1) Nemzeti Hitvallás (1) Nemzeti Színház (1) Nemzetközi Olimpiai Bizottság (1) Normafa (1) Nyíltan Szekuláris Nap (1) nyílt levél (1) Obama (1) oktatás (9) október 23 (1) olimpia (1) Orbán Viktor (4) Oroszország (1) Pedofília (1) politika (3) Putyin (1) reformkor (1) Rétvári Bence (1) Sam Harris (2) Semjén Zsolt (2) Stephen Fry (1) Stephen Hawking (1) Steven Pinker (1) Sunday Assembly (1) Szekuláris Klub (1) szekularizáció (3) szekularizmus (33) színház (1) Szíria (1) Szocsi (1) szólásszabadság (3) tanévnyitó (1) történelem (3) tudomány (4) tudományos ismeretterjesztés (1) tüntetés (3) Vallás (1) vallási erőszak (1) vallásszabadság (1) Vatikán (1) Vatikáni szerződés (1) védőoltás (1) vegyes házasság (1) Vidnyánszky Attila (1) Címkefelhő

„Öld meg Buddhát”, tartja az ősi köan. „Semmisítsd meg a buddhizmust”, fogalmazza át Sam Harris, a The End of Faith (A hit vége) című könyv szerzője, akinek véleménye szerint a buddhizmus filozófiai szemléletként és életvitelként sokkal hasznosabb lenne az emberiségnek, mint vallásként.

Lin-csi, egy kilencedik századi zen mester állítólag a következőt mondta: „Ha Buddhával találkozol az úton, öld meg!”. Mint a zen tanítások nagy része általában, ez is túlontúl becsapós, agyafúrt, de értékes mondanivalóval szolgál: Buddha vallási imádat tárgyaként való tisztelete a tanításoknak lényegi mondanivalójával megy szembe. Mérlegelve, hogy mit is adhat a XXI. század világának a Buddhizmus, azt javaslom, vegyük komolyan Lin-csi figyelmeztetését. Mint Buddha tanítványai, szakítanunk kell a buddhizmussal.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a buddhizmusban nincs semmi, ami a világ hasznára válna. Bizton mondható, hogy a buddhista hagyomány egészében véve a leggazdagabb forrása a meditatív bölcsességnek, amit eddig bármely kultúra létrehozott. Egy olyan világban, amit már oly rég terrorizálnak a különböző testvérgyilkos égi istenségeken alapuló vallások, a buddhizmus felemelkedése egy sokak által üdvözölt fordulat lenne. Azonban ez nem fog megtörténni. Nincs okunk feltételezni, hogy a buddhizmus vetekedni tudna az agresszíven térítő kereszténységgel vagy iszlámmal – és nem mintha kéne neki.

Buddha bölcsességét jelenleg a buddhista vallás sajátítja ki. Még a nyugati világban is, ahol tudósok és buddhista gondolkodók együtt vizsgálják a meditáció agyra gyakorolt hatásait, a buddhizmus továbbra is csak egyházi vonatkozásban létezik. Míg relatíve szabadon állítható (ahogy azt sok gyakorló buddhista is vallja), hogy „a buddhizmus nem vallás”, a legtöbb buddhista mégis így gyakorolja világszerte – pontosan olyan naivan, alávetetten és babonásan, mint az összes többi hívő. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a nem buddhisták is csak egy vallásként – méghozzá hamis vallásként – tekintenek rá.

Ez elkerülhetetlenül azt eredményezi, hogy Buddha tanításait hamis feltételezések lengik körül. Egészen addig, amíg „buddhistaként” képviseljük ezeket a tanításokat, Buddha bölcsességei képtelenek lesznek érdemben formálni a XXI. századi civilizáció fejlődését. Ami ennél is rosszabb, a buddhisták buddhizmussal való folyamatos azonosítása hallgatólagosan támogatja a világ vallási különbözőségének fennmaradását. A történelem eme korszakában ez mind morálisan, mind intellektuálisan elítélendő – főleg tehetős, tanult nyugati emberek esetén, akiknek legfőbb felelőssége lenne az új eszmék terjesztése. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy amennyiben Ön most ezt az írást olvassa, jobb helyzetben van a világ sorsának befolyásolását illetően, mint akárki más a történelem során. Tudván, hogy mekkora mértékben szít emberi viszályokat a vallás, és mennyire ellehetetleníti az őszinte kíváncsiságot, úgy hiszem, hogy bűnrészessé válunk a világban történő erőszakban és az emberek tudatlanságában pusztán azáltal, ha „buddhistának” valljuk magunkat.

Igaz, hogy több buddhista gondolkodó, főleg a Dalai Láma figyelemreméltó hajlandóságot mutat arra, hogy gazdagítsa (sőt korlátozza) világnézetét a modern tudomány eredményeivel összhangban, de az, hogy a Dalai Láma rendszeresen értekezik a Nyugat tudósaival, hogy megvitassák az elme természetét, nem jelenti azt, hogy a buddhizmus, a tibeti buddhizmus, vagy éppen a Dalai Láma irányzata minden vallási dogmatizmustól mentes. Valójában számtalan olyan gondolat van a buddhizmuson belül, ami annyira abszurd, hogy ahhoz képest a szűz fogantatás hittétele bőven elképzelhető. Senkinek nem válik javára egy olyan beszédmód, mellyel elfogadjuk, hogy az emberi elme egyre mélyebb megismerésének részét képezik az írásbeliség kialakulását megelőző babonák is. A nyugati buddhisták között egyetemi végzettségű férfiak és nők hiszik teljes komolysággal, hogy Padmaszambhava egy lótuszvirágból született. Ez nem az a fajta spirituális áttörés, amire az emberi civilizáció évszázadokon keresztül várt. Hiszen bárki megteheti, hogy megszíveli Buddha tanításait (vagy mint valóságos buddhista gondolkodó vélhetően maga is buddhává válik), anélkül, hogy bizonyíthatatlan feltételezésekben hinne. Ugyanez nem mondható el a többi, hitalapú vallás tanairól. Sok szempontból valójában a buddhizmus hasonló a tudományhoz.

Abból a hipotézisből indulunk ki, hogy a figyelmünket egy meghatározott módon használva (vagyis meditálva), és betartva vagy elutasítva egyes viselkedési formákat (etika), elérjük a kívánt célt (bölcsesség és pszichés jólét). Ez az empirista lelkület teszi oly élettelivé a buddhizmust. Ennek köszönhetően a buddhista módszertan, megfosztva a vallási béklyóktól, egyik legfőbb segítségünk lehetne az emberi szubjektivitást értelmezni próbáló tudományos fejlődés útvesztőjében.

A vallás problematikája

Az egymással összeegyeztethetetlen vallási doktrínák világunkat különálló szellemiségű közösségekre szabdalták fel, amely megosztottság a vérontás állandó forrása lett. A vallás még most is ugyanolyan eleven mozgatórugója az erőszaknak, mint a múltban. Néhány példa a sok jelenkori konfliktus közül: a palesztin (zsidók és muszlimok között), a délszláv (ortodox szerbek és katolikus horvátok között), az észak-írországi (protestánsok és katolikusok között), a kasmíri (muszlimok és hinduk között), szudáni (muszlimok, keresztények és animisták között), nigériai (muszlimok és keresztények között), Srí-Lanka-i (szingaléz buddhisták és tamil hinduk között), indonéz (muszlimok és timori keresztények között), iráni és iraki (síiták és szunniták), a csecsen háborúk (ortodox oroszok és csecsen muszlimok között), és az azerbajdzsáni (muszlimok és katolikusok, valamint ortodox örmények között). Ezek olyan, az elmúlt évtizedekben történt atrocitások, amelyekben a vallás kimondott okozója volt milliók halálának.

De hogy miért olyan hathatós forrása a vallás az erőszaknak? Nincs még egy olyan témakör, amelyben ennyire éles ellentéteket fogalmaznának meg az emberek egymás között, vagy helyeznék ezeket a különbségeket síron túli, örök jutalmak és büntetések kontextusába. A vallás az egyetlen olyan törekvésünk, amelyben a „mi és ők” megosztottság transzcendens jelentőséggel bír. Amennyiben valaki tényleg azt hiszi, hogy egy istenség megfelelő néven való szólítása jelenti a különbséget üdvözülés vagy örökös szenvedés között, úgy valóban jelentős indokot kap arra, hogy az eretnekkel és hitetlenekkel rosszul bánjon. A vallási különbségeink miatt összehasonlíthatatlanul több forog kockán, mint a törzsi villongások, rasszizmus vagy politika miatt.

A vallás ezen kívül az egyetlen olyan dolog, amely minden esetben felmentést ad a társadalmi párbeszédben az alól, hogy bizonyítékokkal kelljen szolgálnunk sziklaszilárd nézeteink védelmében. Ennek ellenére a vallási hiedelmek határozzák meg azt, hogy miért élnek, miért halnak meg, és – sajnos túl gyakran – mi az, amiért ölnének is. Ez azért probléma, mert kényes fordulópontok esetén az emberek a párbeszéd és erőszak között választhatnak. Ez társadalmi szinten a tárgyalás és háború közti választást jelenti. Csak az ésszerűségre való törekvés – hogy az ember merje felülvizsgálni világképét új tények és érvek fényében – az, ami garantálhatja, hogy a jövőben is szóba álljunk egymással. A bizonyíték nélküli vakhit megosztó és lealacsonyító.

Ennek fényében az egyik legkomolyabb kihívás, amelynek XXI. századi civilizációnk meg kell, hogy feleljen, az az, hogy az ember megtanuljon beszélni legmélyebb, személyes aggályairól –  etikáról, spirituális élményekről és az emberi szenvedés elkerülhetetlenségéről –, méghozzá nem szégyentelenül irracionális módon. Ennek megvalósulását semmi sem akadályozza jobban, mint a tisztelet, amit a vallásos hit jelenleg élvez. Nincs arra garancia, hogy a racionális emberek mindenben egyetértenek majd, de azt biztosra vehetjük, hogy az irracionálisan gondolkodókat a dogmáik szétválasztják.

Rendkívül valószínűtlennek tűnik, hogy ezt az egész világon jelenlevő megosztottságot csupán a vallási viták gyakoribbá tétele megoldaná. A civilizációs végjáték nem alapulhat az értelmetlenség kölcsönös tolerálásának szabályán. Az ökomenikus vallási közösség minden tagja beleegyezett, hogy átsiklik az olyan részletek felett, amelyekben világnézeteik ütköznek, és mégis pontosan ezek maradtak a zavar és az intolerancia örökös forrásai a társvallásúak szemében. A politikai korrektség egyszerűen nem alkalmas tartós emberi együttműködés kialakítására. Ha egyszer a vallásháborúk is olyan elképzelhetetlennek lesznek majd, mint ma az egykori rabszolgaság vagy a kannibalizmus, biztosra vehetjük, hogy az a dogmatizmustól való végleges megszabadulásnak lesz köszönhető.

Az elmélkedés tudománya

A világnak jelenleg leginkább arra van szüksége, hogy meggyőzük az embereket arról, hogy az egész emberi fajt egyetlen nagy erkölcsi közösségként kezeljék. Ki kell fejlesztenünk egy, az emberi tapasztalatok és vágyak teljes spektrumának megtárgyalására alkalmas, szigorúan világi stratégiát. Úgy kell beszélnünk az etikáról és a spiritualitásról, hogy az teljes egészében mentes legyen dogmáktól és kulturális előítéletektől, pont ahogyan a tudomány. Amire tulajdonképpen szükség van, az az elmélkedés tudománya, amely egy modern megközelítése pszichés jólétünk legátfogóbb megismerésének. Kétség sem fér hozzá, hogy sosem születik meg egy ilyen tudományág, amennyiben továbbra is az „amerikai buddhizmus”, „nyugati buddhizmus” és az „elkötelezett buddhizmus” terjesztésével próbálkozunk.

Amennyiben a buddhista módszerek (etikai alapelvek és meditáció) valós igazságokat tárnak majd fel az elméről és az érzékelhető világról – úgymint üresség, önzetlenség és átmenetiség –, azok a legcsekélyebb mértékben sem lesznek „buddhisták”. Semmi kétség, hogy a meditáció kitartó hívei már tisztában vannak ezzel, de a legtöbb buddhista nincs. Tehát még ha egy ember ismeri is a buddhista irodalom által leírt meditatív megérzés időtlen, nem véletlenszerű természetét, buddhista identitása összezavar majd másokat.

Oka van annak, hogy nem beszélünk „keresztény fizikáról” vagy „muszlim algebráról” annak ellenére, hogy keresztények találták fel az általunk ismert fizikát, és muszlimok az algebrát. Manapság bárki, aki különösebb jelentőséget tulajdonítana ezeknek a gyökereknek, csak azt bizonyítaná be, hogy semmit nem tud az illető tudományágakról. Ugyanezen az alapon, amint kialakítjuk az elmélkedő irányvonal tudományos leírását, azzal felülemelkedik majd minden vallási vonatkozásán. Egy ilyen fogalmi forradalom megvalósulásával „buddhista” meditációról beszélni egyet jelent majd az emberi elme megértésében történt változások befogadásának hiányával.

Még ma sem tudjuk pontosan, mit is jelent embernek lenni, mert a kultúránknak – sőt a biológiánknak is – minden részlete nyitva áll új meglátások és felfedezések számára. Nem tudhatjuk, milyenek leszünk ezer év múlva, illetve azt sem, hogy létezünk-e majd a hit halálos abszurditásának ismeretében, de bármennyi változás is várjon ránk, egyvalami nem szerepel majd ezek között: ami az emberi tapasztalást illeti, a boldogság és a szenvedés közötti különbség kulcsfontosságú kérdés marad. Meg akarjuk érteni azokat a folyamatokat – legyen az biokémiai, viselkedési, etikai, politikai, gazdasági vagy spirituális –, amelyek ezért a különbségért felelősek. Még ma sem rendelkezünk teljes körű tudással ezzel kapcsolatban, de eleget tudunk ahhoz, hogy egyes lehetőségeket kizárjunk. Eleget tudunk ahhoz, hogy kimondjuk: Ábrahám istene nem csak a teremtés csodájához méltatlan – az emberhez is az.

Sok felfedezni valónk akad még az emberi elme természetét illetően. Főleg abban, hogy hogyan tudja egy elme átformálni magát a kapzsiság, gyűlölet és téveszme fészkéből a bölcsesség és együttérzés eszközévé. Buddha tanítványai előnyös helyzetben vannak a megértésre való törekvés terén, de a buddhizmus mint vallás egyelőre az útjukban áll.

Eredeti: Killing The Buddha, Sam Harris, Shambhala Sun, March 2006.
Fordítás: Magyar Szekuláris Egyesület

Címkék: buddhizmus Sam Harris

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularis.blog.hu/api/trackback/id/tr945643757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeToXXX 2013.11.23. 03:45:12

mélyen 1et értek! kösz a fordítást!

Falling Icaros 2014.08.07. 22:36:43

Óriási köszönet a fordításért!!!
süti beállítások módosítása