HTML

Magyar Szekuláris Egyesület

A Magyar Szekuláris Egyesület célja a tudományos és tényeken alapuló kritikus gondolkodásra való egyéni és közösségi igény erősítése, és ezáltal a társadalomban jelenlevő dogmatikus és ideológiai alapú diszkrimináció és igazságtalanság csökkentése, a társadalmi felelősségtudat és igazságosság elősegítése, az egyház és állam szétválasztása és a szekuláris értékek népszerűsítése.

MSZE a Facebook-on!

Friss topikok

Címkék

adózás (1) Alaptörvény (3) alkotmány (2) Államvezetés (1) Angela Merkel (1) Ateista sörözés (2) ateizmus (5) augusztus 20 (1) Ayaan Hirsi Ali (1) Balog Zoltán (1) blaszfémia (2) Budapest Pride (1) buddhizmus (1) Carl Sagan (1) cenzúra (1) Civil Rádió (2) coming out (1) Daniel Dennett (1) Deák Ferenc (1) demokrácia (4) diszkrimináció (1) egyház (5) egyházfinanszírozás (7) egyházkritika (1) egyházpolitika (1) egyháztörvény (2) emberi jogok (2) engesztelő kápolna (1) ENSZ (1) erkölcstan (4) Esztergom (1) Európa (2) facebook (1) Fekete György (1) felhívás (1) felsőoktatás (1) felszentelés (1) Ferenc pápa (1) filozófia (1) filozófiai kávéház (1) Franciaország (1) fundamentalizmus (1) GMO (1) görögkatolikus egyház (1) háború (1) hittan (4) Hívatlanul (2) Hoffmann Rózsa (2) homoszexualitás (3) humanizmus (2) IHEU (1) Ingersoll (1) interjú (3) iszlám (2) Izland (1) Jakab Attila (6) játék (1) karácsony (1) Károli Gáspár Református Egyetem (1) KDNP (3) Kennedy (1) Kerényi Imre (1) kereszténység (9) Kozmosz (1) Köztársaság (1) köztársaság (2) kritikus gondolkodás (4) laicitás (1) liberalizmus (1) Liberalizmus (1) LMBTQ (3) Magyar Katolikus Egyház (3) Magyar Művészeti Akadémia (1) Magyar Református Egyház (1) Magyar Szekuláris Egyesület (3) MAKÚSZ (1) Mindfullness (1) művészet (1) Natália nővér (1) Neil deGrasse Tyson (1) Nemzeti Hitvallás (1) Nemzeti Színház (1) Nemzetközi Olimpiai Bizottság (1) Normafa (1) Nyíltan Szekuláris Nap (1) nyílt levél (1) Obama (1) oktatás (9) október 23 (1) olimpia (1) Orbán Viktor (4) Oroszország (1) Pedofília (1) politika (3) Putyin (1) reformkor (1) Rétvári Bence (1) Sam Harris (2) Semjén Zsolt (2) Stephen Fry (1) Stephen Hawking (1) Steven Pinker (1) Sunday Assembly (1) Szekuláris Klub (1) szekularizáció (3) szekularizmus (33) színház (1) Szíria (1) Szocsi (1) szólásszabadság (3) tanévnyitó (1) történelem (3) tudomány (4) tudományos ismeretterjesztés (1) tüntetés (3) Vallás (1) vallási erőszak (1) vallásszabadság (1) Vatikán (1) Vatikáni szerződés (1) védőoltás (1) vegyes házasság (1) Vidnyánszky Attila (1) Címkefelhő

A 2011-es Húsvéti Alaptörvény mellett kétséget kizáróan az egyházügyi törvény jeleníti meg azt a rendszerépítő törekvést, amely a Fidesz-KDNP 2010-es elsöprő választási győzelmével vette kezdetét. Hazai viszonylatban, a jogállami gyakorlattal ellentétben, „a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról” szóló 2011. évi CCVI. törvény valójában az állami önkény, a diszkrimináció és a vallási/egyházi mezőnek a közvetlen politikai ellenőrzés alá történő vonásának a jogszerűvé tételét jeleníti meg. Tényszerűen megállapítható, hogy az új törvény, az 1990. évi IV. törvényhez képest, megszüntette mind a vallások egyenlőségét, mind az állam és az egyház szétválasztását. Egy olyan bizánci típusú egyházpolitikai rendszert léptetett életbe, amelyben a politikai hatalom dönt egyházi/vallási kérdésekben. Ennek szemléltető példája a kötelező hit- és erkölcstan bevezetése az iskolai oktatásba, amit az állam által preferált és privilegizált (valójában megvásárolt) egyházak – engedelmes és tisztelettudó alattvalókhoz illően – egyszerűen tudomásul vettek. Lényegében véve nem is volt más választásuk. Hiszen a politikai hatalmat alapjában véve nem érdekelte a véleményük. Az egyházi vezetők pedig túl gyáváknak bizonyultak ahhoz, hogy érdemben megszólaljanak.

JA-banner-05-28.jpgAz előadásra minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Annak ellenére, hogy az 1990-es törvénynek volt egy messzemenő politikai és társadalmi következményektől sem mentes gyakorlati szépséghibája – történetesen az ún. négy „történelmi” egyházat (katolikus, református, evangélikus, Mazsihisz) tömörítő 19. századi magyar valláspolitikai különkategória fenntartása – mégis elmondható róla, hogy a közgondolkodást és a társadalmi fejlődést is a vallási pluralizmus elfogadásának irányába terelte. Ezért joggal tekinthető a modernség és a republikánus eszme megtestesítőjének. Ezzel szakít a 2011-es törvény, hogy tisztán hatalomtechnikai okokból visszatérjen egy elképzelt és mitizált múltba; amikor az egyházak a politikai hatalmat szolgálni voltak hivatottak.

1990-hez képest lényeges újdonság, hogy a törvényhozó felhatalmazva érezte magát arra, hogy meghatározza mind a „vallási közösséget”, mind a „vallási tevékenységet” (6. §). A használt vallástudományi/teológiai szakkifejezések (terminus technicus) fényében elmondható, hogy a magyar jogalkotó a vallási tevékenység kifejezés ürügyén, burkoltan ugyan, de tulajdonképpen magát a VALLÁS-t kísérelte meg meghatározni. Olyasmire vállalkozott, amire magának a vallástudománynak sincs egyértelmű – és általánosan elfogadott – meghatározása. Hiszen a vallás, mint olyan, tulajdonképpen nem létezik. Ez a sokarcú valóság – a maga összetettsége folytán − nem ragadható meg egyetlen fogalom segítségével, és nem konstans sem az egyes ember, sem pedig a közösségek, vagy a társadalom/társadalmak életében. Napjainkban pl. a vallás több tucat meghatározása ismert (lásd Y. Lambert, „La ‛tour de Babel’ des définitions de la religion”, Social Compass 38, 1991/1, 73-85. old.). Ugyanakkor az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a vallás egyidejűleg emberi, és azon túlmutató; egységesítő, és ugyanakkor megosztó; fejlődést generáló, illetve erősen hagyományőrző valóság. Arról nem is beszélve, hogy a valóságban csupán konkrét – az idő és a tér koordináta rendszerében megfogható − vallások léteznek, amelyek egyrészt változnak és átalakulnak, ezért tehát sokrétűek és változatosak (mint pl. a kereszténység, a judaizmus vagy az iszlám), másrészt pedig magukban hordozzák az elmúlás lehetőségét is.

Ami azonban ennél a meghatározási kísérletnél is súlyosabb, az nem más, mint hogy a törvény gyakorlatilag országgyűlési hatáskörbe utalja az egyházak hivatalos elismerésének jogát. Ezzel lényegében összemosódik a jogalkotás és a jogalkalmazás, ami alapjaiban kérdőjelezi meg magát a jogállamiságot! A vallási mezőben ennek a sérülését a legszemléletesebben az Iványi Gábor irányította Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség kálváriája szemlélteti a legbeszédesebben. A tiszteletre méltó szociális és karitatív tevékenységet folytató egyház egy olyan politikai hatalom önkényét kell elviselnie, amely fennen hirdeti magát „kereszténynek”, s amelynek egyik meghatározó erős embere egy református lelkész. Az egykor hitükért meghurcolt, gályarabságra ítélt prédikátorok forognak a sírjukban.

Alapjában véve elmondható, hogy a törvény bevezeti a szekularizált cezaropapizmus intézményét, hiszen tulajdonképpen az országgyűlés maga dönt vallási tevékenység, hitvallás és rítus kérdésében. Amennyiben vallási kérdésben a politika önmagának megfellebbezhetetlen döntési és jogi hatáskört tulajdonít, ott már nem lehet vallásszabadságról beszélni. Ott már csak az egyén lelkiismereti szabadsága marad meg; feltéve, hogy vállalja döntései esetleges büntető törvénykönyvi következményeit.

Jakab Attila

Címkék: köztársaság vallásszabadság szekularizáció szekularizmus egyháztörvény Jakab Attila

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szekularis.blog.hu/api/trackback/id/tr846194781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.